Aggasztó mértékben lepték el hazánkat a sakálok

A sakál nemcsak Magyarországon terjed, hanem egy Európa-szerte ismert jelenségről beszélünk.

Az aranysakál, amelyet nádi farkasként is szoktak emlegetni, hosszú évszázadok óta egy őshonos, alacsony létszámban, alkalmanként megjelenő ragadozó volt Magyarországon. Az utóbbi évekre jellemző gyors elterjedésük miatt az állattartók és a vadgazdálkodók részéről egyre gyakrabban hallani panaszos hangokat.

Mit kell tudnunk erről a titokzatos fajról?

A válaszokat Heltai Miklóstól, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének vezetőjétől kaptuk meg, aki országos és nemzetközi vonatkozásban is elismert sakálszakértőként van számon tartva – olvasható az Origo cikkében.

A kezdetben vizes élőhelyekhez kötődő ragadozó valószínűleg Ázsia felől érkezett a kontinensre. Első megjelenésének ideje bizonytalan, mind hazánkban, mind a Balkánon nagyon kevés a történelmi bizonyíték erre. A kutyafélék családjába tartozó faj a 19. és 20. század folyamán az élőhelyek átalakulása (elsősorban a vizes élőhelyek arányának jelentős csökkenése), valamint az üldözésük miatt a Balkán jelentős részéről eltűnt.

Hazánkban 1942-t tartották a kipusztulás dátumának.

Az 1970-es évek végén, a '80-as évek elején viszont azt tapasztalták Bulgáriában, hogy az ott megmaradt állomány hirtelen növekedni kezdett. Ez elsősorban az állattenyésztésben okozott gondot. Ebben az időszakban Magyarországon és Kelet-Németországban is észleltek fiatal kan egyedeket, ám szaporodó állományokról ekkor még nem beszélhettünk. Idehaza a 90-es évek elején telepedett meg újra a Dráva-síkon, Somogy és Baranya megyét érintve.

Az azóta tartó állománybeli növekedés a gyakorlatban biológiai inváziónak tekinthető. Ma már nincs olyan nagyobb térsége az országnak, ahol ne lenne bizonyíthatóan jelen.

A sakál nemcsak Magyarországon terjed, hanem egy Európa-szerte ismert jelenségről beszélünk. A balti államokban, Lengyelországban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban is vannak állományok, illetve voltak már megfigyelések Franciaországban, Svájcban, a Benelux államokba, Dániában, sőt Norvégiában is.

Invazív vagy inváziós a faj?

Lanszki József és Heltai Miklós egymástól függetlenül, a 90-es évek elejétől kezdtek el foglalkozik az aranysakálokkal. Majd 97-től kezdve közösen folytatták és végzik ma is ezt a munkát. A MATE professzorai és munkatársaik egy monitoring-program részeként az állomány nyomon követését, táplálkozási szokásainak megismerését, a genetikai háttér és a gyors állománynövekedés okainak feltárását tűzték ki célul. Az elmúlt évtizedekben végzett munkájuknak köszönhetően ma már gazdag ismeretanyag áll rendelkezésre a ragadozóról.

A kétezres évek elején az aranysakálnál egy rendkívül gyors és egy nagyon erőteljes állománynövekedés volt megfigyelhető. Heltai Miklós és kollégái 2003-ban írták le először a biológiai inváziót, azaz a tömeges elszaporodást a faj kapcsán.

A tudományos definíció szerint nem tekinthető invazív fajnak a sakál, mert nem emberi segítséggel került a hazai élőhelyekre. A sakál ugyanis természetes úton, eredeti elterjedési területére érkezett vissza. A hirtelen, nagyon gyors és erőteljes állománynövekedés azóta is folyamatosan tapasztalható. Becsült létszámuk folyamatosan nő. Az Országos Vadgazdálkodási Adattárban közzétett adatok szerint 2020-ban 12 126, 2021-ben 15 356 aranysakált lőttek le elsősorban Baranya, Bács-Kiskun és Somogy megyékben.

A faj legfontosabb jellemzői

A sakál kiválóan alkalmazkodik. Az eredetileg kifejezetten vizes élőhelyekhez kötődő ragadozó az elmúlt évtizedekben hihetetlenül jól idomult a száraz élőhelyekhez. Ma már a homokháton telepített akác- és fenyves erdőkben is otthon érzi magát. Lanszki József, a MATE VTI Kaposvári Campusának kutatója táplálkozásvizsgálatot végzett, amelynek köszönhetően már azt is tudjuk, hogy a sakál alkalmazkodóképessége a táplálkozására is jellemző.

Különböző körülmények között keresi a nagy mennyiségben megtalálható, kevés energiabefektetéssel járó, magas fehérjetartalmú táplálékot. Szerbiában például a szeméttelepeken fogyaszt el mindent, ami emészthető számára.

A sakál Ormánságban pocokra vadászik. Magyarország nagyvadas területein, Somogyban és Baranyában a vadászatokon kint hagyott zsigerekkel, maradékokkal táplálkozik. A Bács megyei tanyavilágban az állattartó gazdák által kidobott háziállat-maradványokat eszi, de a gyümölcsöt, a kukoricát is elfogyasztja, ha más nincs.

Az aranysakál túlélési sikerének másik titka (az általános élőhely és táplálkozási alkalmazkodáson túl) a szociális rendszerben keresendő. Családi szerkezetben, csoportokban él, ami jelentősen növeli a kölykök túlélését. A párok kapcsolata monogám, hosszú távú, a kölykök felnevelésében mindkét fél részt vesz. Ezenkívül az idősebb kölykök, főként a nőstények is részt vesznek a fiatalabbak nevelésében. Ezért aztán a kölykök felnevelése sokkal hatékonyabb, mint például a potenciális versenytárs, a róka esetében. A rókáknál ugyanis szeptemberre már a kölykök jelentős része hónapok óta kénytelen egyedül életben maradni.

Tehát a szociális struktúra és az ebből adódó hatékony kölyöknevelés szintén hozzájárul a sakál terjedéséhez.

Miért nem szeretjük a sakálokat?

A Heltai Miklós nevéhez köthető monitoring-programnak köszönhetően időben értesítették az érintett vadgazdálkodásban a természetvédelemben érdekelt szakembereket a faj országos elterjedésére. Jelezték, hogy jelenlétére számítani kell mindenhol, készüljenek fel rá. Kérdésként merülhet fel, hogyan lehet egy rendkívüli alkalmazkodó képességekkel rendelkező, gyors mozgású, intelligens, inváziós ragadozóval felvenni a harcot. A borjak, a gidák, az apróvadfajok, a háziállatok is veszélyben lehetnek az aranysakál előfordulási helyein. Vadászata az átlagosnál nagyobb figyelmet és tudást követel meg.

Hazánkban rendezik meg a 3. Nemzetközi Szimpóziumot a sakálokról és a rokon fajokról

2014-ben Szerbiában tartották meg az első Nemzetközi Aranysakál Szimpóziumot, amelyen Magyarországot Heltai Miklós professzor képviselte Lanszki Józseffel egyetemben a Tudományos Bizottság tagjaként. A 4 évenként megrendezésre kerülő szakmai találkozót másodszor Görögországban tartották, idén pedig Magyarországon, Gödöllőn kerül sor a konferenciára november 2. és 4. között.