2020.10.28. 10:02
Polgárháborúban, különös forrásból fogyott az új iPhone
Napok alatt elfogyott az iPhone 12 Szíriában, a több mint kilenc éve polgárháború sújtotta országban, ahol rendszeresen hosszú sorok kígyóznak alapvető termékekre várva, és a lakosság nagy része a szegénységi küszöb alatt él.
Forrás: Shutterstock
Az Emmatel telekommunikációs cég az által forgalmazott mobilról Facebook-oldalán jelezte, hogy újabb adag szállítmányra kellett rendelést leadnia. A damaszkuszi rezsimhez köthető cég bejegyzéséhez felvételeket mellékelt, amelyeken
a terméket kipróbáló fiatalok, valamint a cég egyik üzleténél várakozó tömeg látható.
Közzétette: Emmatel – 2020. október 8., csütörtök
A négyféle különböző verzióban kapható iPhone 12 annak ellenére fogyott el a háború sújtotta országban, hogy ára a hivatalos árfolyam szerint 3200 és 4400 dollár (987 840 és 1 358 280 forint), a feketepiaci árfolyam szerint 1800 és 2500 dollár (555 660 és 771 750 forint) között mozog. Szíriában a lakosság mintegy 83 százaléka él havi kevesebb mint 100 dolláros (30 870 forintos) fizetésből.
Az Emmatelnek annak ellenére sikerült forgalomba hoznia Szíriában az iPhone 12-t, hogy az amerikai pénzügyminisztérium tavaly szeptemberben szankciókat vezetett be vezetőjével, a Bassár el-Aszad szíriai elnök bizalmasának számító Hudr Táher bin Alival szemben.
Az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket rendelt el Táher üzleti hálózataival szemben is, amelyek Washington szerint „nyereséget termelnek a rezsimnek és szövetségeseinek”, amelyek között megtalálható egy olyan biztonsági cég is, amely szerződésben áll a szíriai hadsereggel és az Emmatellel is.
Az Emmatel nem szolgált magyarázattal arra vonatkozóan, hogy miképp jutott hozzá a telefonokhoz, és mennyit ad el belőlük.
Borítóképünk illusztráció