Nyíregyháza

2024.04.27. 10:05

Egymás ellen küzdenek

A nemes halakat a mérlegelés után azonnal engedik vissza a vízbe.

M. Magyar László

A tó nyugati oldalán lesz most is a verseny

Forrás: Archív fotó: KM

Egyesületi horgászversenyt rendez a tagjai részére a nyíregyházi Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület május 11-én a Bujtosi-tavon. A horgászversenyt nem tartják meg akkor, ha a nevezések száma nem éri el a 20 főt. A versenyt a tó nyugati oldalán található versenypályán rendezik meg. 
Egyfordulós, az országos versenyszabályzat szerint tartják meg. A verseny napján, május 11-én 0 órától 15 óráig horgászati tilalom lép életbe a tó egész területére a Bujtos HE tagjai számára, kivéve természetesen a versenyzőket a versenypályán 7 és 12 óra között. A nem versenyző tagok napijegy váltása ellenében sem horgászhatnak, de még a kettős tagsággal rendelkezők sem. A verseny napján külső horgászegyesület tagjai napijegy váltása ellenében a versenypályán kívüli részeken horgászhatnak. 
A gyülekező 6 órától lesz, a nevezés és a rajthelyek kisorsolása után a versenyzők elfoglalják helyüket, s az etetést megkezdhetik 6.55-kor. A verseny 7 órától 12 óráig tart, az eredményt 12.30-kor hirdetik ki. Az eredményhirdetés után a vezetőség a résztvevőket ebéddel vendégeli meg. 

Tetszőleges készséggel 

A versenyre a felnőttek nevezési díj ellenében jelentkezhetnek, ifjúsági és gyermek versenyzők esetében nincs. Nevezni lehet személyesen az „Arany horog” horgászboltban (Nyíregyháza, Szegfű u. 57.) május 9-ig (csütörtök). A nevezés feltétele a 2024. évi érvényes egyesületi tagság igazolása. A versenyen mindenki egy tetszőleges készséget használhat egy horoggal, a kifogott halat mérlegelés után vissza kell engedni. Nemes hal (ponty, amur stb.) kifogása esetén azonnal lemérik a halat. A versenyt két kategóriában rendezik meg: felnőtt (19 évtől), valamint ifjúsági és gyermek (3–18 év között). 
Az ifjúsági és gyermek kategóriát a felnőttektől elkülönített szektorban tartják. Gyermek versenyző (3–14 év között) a rendezvényen csak szülői felügyelettel vehet részt, vagyis a fiatalok felügyelője felnőtt versenyző nem lehet. Mindkét kategória első három helyezettje ajándékutalvánnyal gazdagodik. Különdíjban részesül a legnagyobb halat fogó versenyző.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában