Mozog, amíg bír, mert így érzi jól magát

Fehérgyarmat - Annyit eszik, „mint egy malac”, Isten kegyelmének tartja, hogy még 55 évesen heti ötször sportolhat. Interjú Tukacs Lászlóval, fehérgyarmati sportmegszállottal, aki 47 éve Újpest-szurkoló.

„Tukacs tanító úr jó nevelő, igaz ember, megszállott! A sportért mindent feláldozni kész sportoló és sportvezető, aki mindig mosolyog, aki keményen, de szeretettel és fegyelmezett életével mutat példát gyereknek, felnőttnek.”

Így köszöntötte december 10-én a Futball Legendák Szatmárban teremlabdarúgó torna megnyitóján Szatmár ikonikus, testnevelő tanár sportemberét, Tukacs Lászlót atyai jóbarátja, a neves pedagógus, nyugdíjas kolléga, Majoros Mihály. Az 55. évét betöltő gyerekkori barát ünneplését megszervező Szabó Szilárdnak pedig sikerült a torna megnyitóján akkora meglepetést okoznia, hogy a mindig acélos Tukacs Lacira hirtelenjében rátört a sűrű pislogás. A futball-legendákat is fehér asztalhoz ültető születésnapi vacsoráján beszélgetünk az ünnepelttel.

Meglepte, ami itt a tiszteletére történt?

TUKACS LÁSZLÓ: Óriási meglepetés volt, abszolút nem számítottam erre. Hallottam, hogy lesz egy labdarúgó torna. Gondoltam, az egyik csapatba majd beszállok. Titokban bíztam benne, hátha az Újpestben játszhatok néhány percet, de erről nem tudtam. Kemény fickó vagyok, igazán nem egy sírós típus, de amikor beléptem a terembe, s megláttam Zámbó Sanyit, aki a kedvenc focistám volt, összeszorult a torkom.

Mit jelent a számára az az Újpesti Dózsa, amelynek – öntől tudom – negyvenhét éve a szurkolója? Milyen érzés volt ezekkel az ikonokkal egy csapatban pályára lépni?

TUKACS LÁSZLÓ: Ha azt mondom, hogy fantasztikus és megható, akkor nem találom el a megfelelő jelzőt. Köszönöm a barátaimnak, s mindenkinek, akik ezt létrehozták. Elmondhatatlan amit érzek. Hétéves korom óta, amikor az Újpest 7:0-ra lemosta a Csepelt, azóta szurkolok nekik. Még akkor volt egy Benénk, egy Fazekasunk, egy Zámbó Sanyink. Az ördöngös cseleik, vagy Tóth Andris szabadrúgásai, Juhász Peti szerelései, valami fantasztikusak voltak. Nekem az egyetlen és hamisítatlan szerelmem az Újpest volt. Ha győzött a Dózsa, én lila-fehérben láttam a világot. Ekkor voltam igazán boldog, no meg, ha a lányaimra pillantottam. Tizenöt éve elváltam, e tekintetben nem úgy sikerült az életem, ahogy szerettem volna. Egyébként boldog embernek tartom magam. A sport adta ezt és Isten kegyelmének veszem, hogy én még ötvenöt évesen hetente ötször sportolhatok, s annyit eszem, mint egy malac. Jól érzem magam a bőrömben.

A nagy szerelme a labdarúgás, de azon kívül ott van a pingpong is.

TUKACS LÁSZLÓ: Igaz, hogy a megye III-ban már volt három búcsúmeccsem is, de még be-beszállok nagypályán is, kispályán pedig rendszeresen focizok. Már három gólnál tartok ebben a szezonban. A pingpong pedig úgy jött, hogy éreztem, mozogni kell, mert anélkül meghalok. Egyébként még röplabdázok is, hiába vagyok alacsony. A jánkmajtisi csapatba igazoltam át ötvenévesen, mert ott sok szép fiatal hölgy szerepel. Jól érzem magam közöttük. Mondom, nekem úgy megy le egy hét, hogy minden este van sport. Alapból van két pingpong, két foci, meg egy röplabda. És akkor csodálkoznak, hogy a kis Tuki mennyit bír enni. Hát azért, mert én nem szedek porokat, olykor pótolom a magnéziumot, meg bekapok egy fél szem vérnyomáscsökkentőt. És hát eszek és eszek. A birkahús a kedvencem és a kenyér, ami a makaróni mellől sem maradhat el. Esténként megiszom két sört, de csak edzés után.

Mai napig aktív testnevelő tanár. Mi a véleménye az ifjúság hozzáállásáról a testedzéshez, a fegyelmezett, sportos élethez?

TUKACS LÁSZLÓ: Őszintén? Lehangoló. Nem tudják mi az alázat, fogalmuk sincs mi az, hogy sport. A mai gyerek azt gondolja, hogy kétszer körülfutotta, vagy -biciklizte a falut, elment kétszer a konditerembe, rúgott kettőt a labdába, s agyonsportolta magát. Ám azt nem tudja, amit én. Amióta katona voltam, minden reggel a borotválkozás után negyed órát súlyzózok. Nem azért, hogy nagyobb nyaklevest tudjak adni, hanem hogy a röplabdában nagyobbat szerváljak, meg hogy a pingponglabda jobban pörögjön.

Meddig fogja ezt csinálni?

TUKACS LÁSZLÓ: Ameddig csak bírom. Addig, ameddig egyszer fenn az Úr azt nem mondja, hogy Lacikám, most már elég volt. Egyébként egy éve adott már egy jelet. Elpattant egy ér az orromban és elfolyt egy csomó vérem. Édesanyám kihívta a mentőket, bevittek a kórházba. Ott megláttak kettőnket, nem hozzám szaladtak, hanem a nyolcvanéves anyukámhoz, mert el sem tudták képzelni, hogy engem hoztak. No, azóta mindennap mézet eszek, kerülöm a cukros italokat, édességeket. Persze, a véleményem változatlan, egye az ember, ami jól esik, csak mozogjon! Én minden évben egyszer gyalog megyek haza az apám sírjához Tiszacsécsére. Amikor csak jó idő van, kerékpárral járok át tanítani Fehérgyarmatról a tizenöt kilométerre lévő Túristvándiba. Kimondottan jól esik. Nem sietek, köszön mindenki. Lehet, van aki hülyének néz, van aki megszállottnak, de Tukacs Laci így érzi jól magát.

KM-GB