Jegyzet

2021.02.26. 07:24

Bélások, bélyegek

Nyéki Zsolt

Beadtuk a réz kétforintosokat, minden hónapra egy bélást, és ezzel letudtuk egész évre a kötelezettséget. A ’80-as évek puha diktatúrájában a középiskolával nekünk együtt járt a kötelező KISZ-tagság is. Beragasztották a vörös csillagos bélyegeket a tagkönyvbe, amit nem is láttunk négy évig, csak az érettségi bizonyítvánnyal kaptuk meg. Egy pillanatra sem éreztük magunkat ifjú kommunistának, de a tanáraink sem várták el ezt. Nagyszerű pedagógusként egy cél vezérelte őket, hogy átadják a tudásukat.

Szerencsés a generációm, mert ilyen közvetett és álságos volt az első találkozásunk ezzel a gyilkos, pusztító, világot nyomorító eszmével. Az évek során persze kaptuk a leckét a szocializmusról, amely ha elég fejlett lesz, akkor egyszer világmegváltó szabadságba, a kommunizmusba csap majd át.

Azt persze kihagyták a korabeli tankönyvek, hogy ez a nagy igyekezet százmillió ember életébe került, de mire felnőttünk, megtudtuk, és az emberarcú szocializmus álarca mögé is beláttunk. Láttuk a sötét múltat, amiben fogant, és ami hazánkban is hosszú évtizedekre tiltottá tette a szót: demokrácia, szabadság. Nézem s hallgatom az időseket, akik nem felednek és nem bocsátanak meg a hóhéroknak.

Utolsó szemtanúként mondják el, mi történt a Rákosi- és a Kádár-korszakban, szembesítik a világot a kommunista és szocialista bűnökkel, a bitófákkal, jeltelen sírokkal, kínzókamrákkal, kitelepítésekkel, Gulaggal. Ők elvesztették az apát, a férjet, a gyermeket, az életüket. Ezt már nem adja vissza nekik senki és semmi, s még az a lelki vigasz sem adatott meg nekik, hogy a bűnösök közül valaki bocsánatot kért, vagy vezekelt volna.

Azt pedig talán föl sem fogják, amit ép ésszel nem is lehet, hogy ez az ideológia furcsa táptalajra lelt napjainkban. Európa nyugati felén szobrot kap Marx és Lenin, hideglelős jelszavak türemkednek elő a történelem sötét korszakaiból, megtámadva a nehezen elért társadalmi békét és az építés nyugalmát. Világok harca ez már megint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!