Jegyzet

2021.03.06. 08:30

Az a hideg tavasz

Györke László

Ha leírom, hogy húsz esztendeje ezen a napon, délután fél kettőkor szakadt át a Tisza jobb parti gátja Tarpa és Kisar közelében, egy történelmi, sok szempontból tragikus eseményre emlékeztetek. Szinte az első perctől a nagy mű, az újjáépítés befejezéséig jelen lehettem, s ez egy életre szóló katarzist jelentett számomra. Fel-felvillan egy-egy jelenet, emlékezetes mozzanat: például 2001. március 5-én éjféltájt a megyei védelmi bizottság ülésén már nem annyira a védekezés, hanem az evakuálás megszervezése állt a középpontban. Másnap bekövetkezett a tragédia. Aznap, 6-án hajnalban indultunk útnak kollégámmal, Balázs Attila fotóriporterrel Szatmár-Beregbe. Szatmárcseke és Nagyar között sokan dolgoztak a töltésmagasításon. Ahogy felkapaszkodtunk, hogy átnézzünk az ártérre, ledöbbentünk, mert már a gátkoronát nyaldosta a zavaros sárga víz, melyben egy őzike vergődött. Már hazafelé tartottunk, amikor kaptuk a hírt a gátszakadásról.

Másnap egy birkákat menekítő traktor vontatójára kéredzkedünk fel, hogy el tudjunk jutni a víz alatt lévő Jándra. A gazda szeme végtelenül szomorú volt. Nem panaszkodott, csak nézett maga elé némán. Csarodán az egyik portán egy nyitott könyv árválkodott a sárban: Robinson. Volt, aki úgy érezte, cserbenhagyták őket, mert fontosabb volt Szolnok meg Szeged. Azt nem tudom, hogy ez az atyafi mit mondott az év végén, amikor már senki nem maradt fedél nélkül Beregben. A kár hatalmas volt. Az anyagit csak milliárdokban lehetett mérni, amit a lelkek szenvedtek el, arról nincs mérhető adat. Millió gondjuk közepette mikor bemutatkoztam, azt kérdezték, ebédeltem-e már. Mert a beregi emberek legendásak vendégszeretetükről. Sokan úgy érezték, hiábavaló volt a rengeteg munka, küszködés. De hát ezek a sokat megélt emberek újra és újra talpra álltak. Nem véletlen, hogy később hatalmas gátfejlesztés indult a térségben, sőt, két vésztározó is épült. Árvizek azóta is voltak. 2010-ben például 30 centiméterre közelítette meg a vízállás a 2001-es maximumot Vásárosnaménynál. De a gát egyben maradt...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!