Almafák, mindörökké

A gyümölcsfa ültetése önmagában is misztérium. Arra testben és lélekben is felkészül az ember. Pontosan tudja: a gondosan kiásott gödör olyan, mint egy bölcső, ahol a porhanyós földben a gyönge gyökér is könnyen utat talál, hogy mielőbb szilárdan kapaszkodjon, s táplálja egy új élet sarjadzását. Szép vállalás és szép üzenet ez: aki fát ültet, később is gondozza, ápolja, bízva abban, hogy a szorgalom gyümölcse sok-sok ember örömforrásává válik. Különleges almát, még zsenge vesszőcskéket ültettek el tegnap, mindjárt tizenhármat szerte a hazában, most egyelőre Magyarszombatfától Tarpáig, de lesz folytatás, az egész Kárpát-medencében, ahol beszélik a magyar nyelvet. A nemzeti összetartozás ereszt új, friss gyökeret, és egy nemzet várja a gyümölcs beérését. Tarpa igazán méltó helyszín, itt a történelem mindig nyakas kurucokat nevelt, az önfeladás ismeretlen fogalom, az önmegtagadásra hajlamos balga lelkek meg jobb, ha messzire kerülik e vidéket. Nem úgy a magyarságukra büszke emberek, akiknek zarándokhelyévé vált Tarpa. A vendégvárás nemes gyümölcse eleddig a szilva volt, most majd az alma is felnő mellé.

Olykor a világ legtávolabbi pontjáról is jönnek ide, ahogy történt az a Panoráma Világklub vezetésével. Dr. Tanka László elnök mintha jövőbe látott volna: itt mutatta be az Örökségkönyvet, Wass Albert szellemi hagyatékával a Kárpát-medencében és a nagyvilágban. Igen, ez a faültetés az ő művében, a Tizenhárom almafa történelmi regényben gyökerezik, mert – ahogy a Nemzeti Színház igazgatója fogalmazott –, Trianonról szólva ő a leghitelesebb megszólaló, s mert azt a hitet közvetíti, hogy vagyunk, s leszünk. Nem kötelező szeretni Wass Albertet, de az ő művein keresztül is megismerni a történelmet, emlékezni és emlékeztetni, egyáltalán beszélni a Trianon utáni jogfosztásokról, az bizony kötelesség ott, ahol a hazát úgy hívják: Magyarország.

Hogy ki olvassa és szereti Wass Albert írásait, s ki nem, az a szívben, s a lélekben dől el. A tisztelők népes tábora önmagáért beszél, ahogy az ellentábor is, melyben sokan úgy minősítenek, hogy egyetlen művét sem olvasták, de vesszőparipájuk az íróra sütött háborús bűnös billog. Dacára annak, hogy már ott is cáfolták a vádat, ahol koholták: a román legfőbb ügyész 2004. június 22-én kelt iratában rögzíti szó szerint: „Wass Albert nem volt elítélve a béke és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekért és háborús bűnök miatt sem.” Az Amerikai Egyesült Államokban pedig három alkalommal is átvizsgálták (az emigráláskor, fia, Huba tábornoki kinevezésekor, majd hivatalos román fellépésre), de nem találtak semmit. Maga a regény, a Tizenhárom almafa is cáfol zárósoraival: „(…) reménykedve figyelik évről évre a kisarjadt fák növekedését, s ősi türelemmel várják a tavaszt, mely majd először bontja virágba őket, hogy megteremjen végre rajtuk a békesség és szeretet gyümölcse mindenki számára.” Ezt üzenik ezek az almafák. Annak is, aki nem érti.

Nyéki Zsolt