SZON
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei hírportál
Fűre lépni tilos! A játéktér használata csak sportcipőben engedélyezett! Az ilyen és ehhez hasonló feliratú táblák elsőre viszolygást keltenek, a felszólítás taszítólag hat. A figyelmeztetés mégsem hiábavaló, mert
a teremtett érték megóvása legalább annyira fontos, mint annak létrehozása.
A hajdan dühöngőnek nevezett, vaskerítéssel körbevett, bitumenes pályákban kevés kárt lehetett okozni, de azért, aki nagyon akart rongálni, annak csak sikerült. Hálót fölösleges volt tenni a kézilabda kapura, mert az órák alatt tönkrement, ami nem is csoda, akkor, ha az egy szál legény magában megy a pályára „egy kicsit rugdosni”. Kapus híján nem is tehetett mást az embernek mozgékony fia, és ez önmagában nem is róható fel, hiszen ezért épült a generációkat felnevelő ketreces játéktér.
Az idők során a vasból készült kapuk biztonságos rögzítése azok után kapott hangsúlyosabb szerepet, hogy tragikus és fájdalmas módon megszaporodott a halálesetek száma. A csimpaszkodó, himbálódzó gyerekekkel bármikor eldőlhetett a „szerkezet”, súlyos következményeket okozva. Kisebb tételként az „ami nincs lebetonozva, az vihető” mondat mögött rejlő tartalom húzódik, elszállítva mindent, ami mozdítható. Az „igazi” kártevőket persze az sem riasztja vissza, ha mondjuk a kispad stabil lábakon áll. Az alacsony színvonalat képviselő graffitizéshez nem mindig kell nagy felület és túl sok fantázia sem. Ha pedig fából készül az edzők és a cserejátékosok ülőalkalmatossága, akkor azt fel is lehet gyújtani... Nem ég jól, de az építmény állagát annyira azért lerontja, hogy újat kell helyette készíteni.
A gyep(szőnyeg)en történő ralizás az autósport vékony réteget képviselő, sajátos ízléssel megvert szerelmeseit csábítja oly nagyon. Értelmezni nehéz, megérteni pedig még inkább bonyolult, miért ennyire vonzó a primitív volánpörgetőknek a zöld felület, mint ahogy a többi, példaként említett cselekvésre sincs elfogadható magyarázat. A „miénk itt a tér” kijelentés égisze alatt a szemetelés is hasonló kategóriába tartozik. Mert ugye ahhoz van bőven elszántság, hogy az energiaital és az egyéb frissítő a pályához kerüljön. Az abból nyert erő azonban arra már nem elegendő, hogy a kukában landoljon a fémdoboz vagy a műanyag flakon.
Éjjel-nappal nem lehet minden sportpálya mellé őrt állítani. Nem is kell. Megtenné az is, ha valamennyien úgy használnánk a sporteszközöket, mintha az a sajátunk lenne. Mások örömére is.