Sport

2012.08.10. 08:29

London 2012 - Berki Krisztián: a párnám alatt őriztem az aranyérmet

Budapest, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) - Csütörtök éjfél után megérkezett Budapestre Berki Krisztián, aki a magyar csapat harmadik aranyérmét nyerte lólengésben vasárnap a londoni olimpián.

Budapest, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) - Csütörtök éjfél után megérkezett Budapestre Berki Krisztián, aki a magyar csapat harmadik aranyérmét nyerte lólengésben vasárnap a londoni olimpián."Még most is ízlelgetem a sikeremet, azt hiszem, sok idő telik el, mire fel tudom fogni, hogy mit értem el" - mondta a Liszt Ferenc-repülőtéren rendezett éjszakai sajtókonferencián a kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok Berki, aki a brit fővárosban bemutatott káprázatos gyakorlatával a magyar tornasport 15. olimpiai aranyérmét gyűjtötte be. "A párnám alatt őriztem, annyira vigyáztam rá. Otthon van még egypár érmem, majd kigondolom, hogy hova teszem. Addig is a zsebemben hordom, mert szeretném másoknak is megmutatni, mit hoztam."

A 27 esztendős klasszis elmondta, hogy a kvalifikáció nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte, de a fináléra készülve már érezte, tudta, hogy minden rendben lesz.

"Amikor odaléptem a szerhez, biztos voltam abban, hogy tökéletes állapotban vagyok."

A jövőt firtató kérdésre csak ennyit válaszolt mosolyogva: "Természetesen reggel kilenckor edzés!"

Kovács István, a bajnok edzője elmesélte, hogy az olimpia előtt sokat idegeskedett:

"Nyugtalan voltam, mert a vállsérülése miatt nem tudtunk úgy felkészülni, ahogy szerettünk volna - mondta a tréner. - Aztán a rosszabbul sikerült kvalifikáció után alaposan megbeszéltük a dolgokat."

"Testi fenyítés azért nem volt" - szólt közbe nevetve Berki.

"Éreztem, hogy rendben vannak a dolgok - folytatta az edző -, jó gyakorlat volt, magas pontszámot kapott. Nekem is tetszett."

Berkivel együtt érkezett haza Hidvégi Vid és Böczögő Dorina is.

"Büszke vagyok, hogy szerepelhettem az olimpiai döntőben" - mondta Hidvégi, aki a lólengésben a nyolcadik helyen zárt.

"Nem jött ki úgy a lépés, ahogyan szerettem volna" - így Böczögő, aki az összetettben a 49. lett.  

A sajtókonferencia után a várócsarnokban a kései óra ellenére is rajongók sokasága üdvözölte Berki Krisztián olimpiai bajnokot. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!