Sport

2016.07.22. 18:14

Kisvárda Master Good - Gazdákra találtak az új mezek

Kisvárda - Egy héttel a bajnoki rajt előtt ankét keretében mutatták be a szurkolóknak az új kisvárdai futballistákat.

Kisvárda - Egy héttel a bajnoki rajt előtt ankét keretében mutatták be a szurkolóknak az új kisvárdai futballistákat.

Először fordult elő, hogy a kisvárdai futballcsapat bennmaradt az NB II-ben, mindez harmadik nekifutásra sikerült, az elmúlt bajnokságban. Mit bennmaradt? A feljutásért harcban állva a negyedik helyen végzett.

Ez a kiindulási alap, no meg a múlt is egyben, hiszen pénteken, a bajnokságot megelőző szurkolói ankéton már a csapat előtt álló feladatok kerültek szóba. A jelenlévő dr. Seszták Miklós, a kisvárdai illetőségű nemzeti fejlesztési miniszter felszólalásában az új stadionnal kapcsolatosan elmondta: az előkészületekben ugyan van csúszás, de 2017 szeptemberére állni fog a létesítmény. És, hogy milyen szintű csapat játszik majd benne? Nos, ez a játékosokon és a szakmai stábon múlik. Nem cél az NB I, de nem is tilos feljutni. Vetélytárs mindenesetre lesz bőven, és Révész Attila szerint nem is biztos, hogy van olyan erős a csapata, mint a tavalyi.

Az új játékosok előtt bemutatták Neumann Gábort, az alakulóban lévő kisvárdai labdarúgó-akadémia vezetőjét, a nyíregyházi Bozsik Akadémiáról távozó szakember vezetésével olyan bázist szeretnének felépíteni, amelynek segítségével idővel több saját nevelésű futballista beépíthető lesz a felnőttek közé. Bemutatták a Révész Attila szakmai igazgató munkáját edzőként segítő Kovács Jánost is.

Aztán sorra kapták meg mezeiket az új játékosok Erős Gábor csapatkapitánytól és helyettesétől, Rajczi Pétertől. Révész Attila mutatta be egyesével a fiúkat, akik szembesülhettek a velük szemben támasztott elvárásokról, és arról, hogy a szurkolók máris a szívükbe zárták őket. A hozzászólásokból kiderült, hogy a kisvárdai szurkolók sem örülnek a vasárnapi meccseknek, de ezügyben nem a várdai klub, hanem az MLSZ döntött. Van remény, hogy lesz változás... Kiderült, hogy a Diósgyőrből igazolt szerb Miroszlav Grumics magyar felmenői révén játszhat az NB II-ben is. Ő volt az egyedüli az újak közül, akit – költözése miatt – még nem mutattak be a drukkereknek.

Folytatás jövő héten vasárnap, a budaörsi premieren, illetve előtte a szombati (kezdés 10.30-kor), Szatmárnémeti hazai edzőmeccsen.

Játékosmozgás

Távozott: Bagi István (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Graszl Károly (ETO FC Győr), Csilus Tamás (Ferencváros – kölcsönből vissza, onnan Soroksár), Eszlátyi István (Soproni VSE), Hegedűs Tibor (abbahagyta), Kornutjak Volodimir (Nyírbátori FC – kölcsönbe), Koszta Márk (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Kulcsár Kornél (ETO FC Győr), Lázár Zsolt (?), Molnár Róbert (Cigánd – kölcsönbe), Müller Zsolt (Nyírbátori FC – kölcsönből végleg), Nagy Róbert (Cigánd), Ribánszki László (Mezőkövesd – kölcsönből vissza).

Érkezett: Miroszlav Grumics (Diósgyőr), Karacs Péter (Felsőtárkány), Lengyel Béla (Szolnok), Lukács Richárd (Jászberény), Oláh Gergő, Szabó Péter (mindkettő Szeged 2011), Talabér Attila (MTK – kölcsönbe), Tihanyi Olivér (Haladás – kölcsönbe), Vermes Krisztián (Szolnok).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!