Még az arczsibbasztó „hogyó” sem üti ki a Végrehajtót

Nyíregyháza - Nem volt gond a szecsuáni ízekkel, „bármilyenből” bármennyit megenne, ám a rántott csirke és a halászlé nagyon hiányzott.

Egzotikus, különleges, egészséges és még sorolhatnánk a jelzőket a kínai konyhára. Már ha van ilyen, hogy általános kínai konyha, hiszen a hatalmas ország tartományaira különböző ízek, alapanyagok jellemzőek. Az viszont bizonyos, hogy a hazánkban is népszerű kínai éttermekben, kifőzdékben kapható ételek aligha emlékeztetnek az ázsiai országban ehetőkre.

Az arczsibbasztó „hogyó”

Ezt tapasztalhatta meg majd egy esztendőn át Szabó Gábor, akit a küzdősportokban Végrehajtóként ismernek. A nyíregyházi fiatalember nemrégiben tért haza a távoli országból, ahol gasztronómiai élményekből is jutott neki bőven.

– Szeretek enni, így kíváncsi voltam arra, hogy milyen a valódi kínai konyha – kezdte kulináris élménybeszámolóját a nyíregyházi harcos. – Csengtuban volt a főhadiszállásunk, az edzőterem és a szállás, innen indultunk a különböző gálákra.

– A szállásunkon konyha is volt, egy szakácsnő készítette az ételeket. A tréningek miatt reggelizni nem tudtunk, így maradt az ebéd és a vacsora. Csengtu egyébként Szecsuán tartomány fővárosa, erre a részre pedig az jellemző, hogy a többihez képest csípősebbre készítik az ételeket. A speciális fűszerük a „hogyó”, ebből minden ételbe tesznek. Úgy néz ki, mint a köles, csak picit kisebb, és ha valaki ráharap, szinte elzsibbad az arca, olyan erős, eukaliptuszos íze van. Az étkezéseknél változatosan adtak húsokat, zöldségféléket különböző módon elkészítve, és az asztalon mindig külön volt a rizs. Abból annyit ehettünk, amennyit akartunk.

– A miénkhez hasonló kenyér nincs, az annak megfelelő kínai, édes, mint itthon a kalács. A szakácsnő egyszer szerzett egy kenyérhez hasonlító pékárut, olajban megpirította és megkente fokhagymával. Készített olyan ételt, ami valamelyest hasonlított a mi paprikás krumplinkhoz. Mindössze ez a két étel jelentett valamelyest a hazai ízekhez hasonlót.

A gálák jóvoltából többfelé megfordult, így nem csak a szecsuáni ízeket tesztelhette.

– Egyszer elmentünk Haiko szigetére, amit a kínai Honolulunak is becéznek, ez a nászutasok mekkája. Itt volt egy szabadnapunk, megnézhettünk egy nagy halpiacot és nagyon sok tengeri herkentyűt kóstolhattunk. Sokszor ettünk étteremben, de én leginkább az utcán készített, igazi kínai ételeket szerettem.

– Kedvencem egy tésztás étel volt, kínaiul „bármilyen”. Három különböző méretű tésztából készül, amelyre húsos ­ragut tesznek és még tört mogyoróval is megszórják.

A wokban nem ment...

– Egyébként szeretek főzőcskézni, itthon szoktam is, ám kint nem tudtam. Egyrészt az igazi alapanyagok hiányoztak, másrészt a konyhán csak wok volt, abban pedig nehéz lett volna bármilyen komolyabb hazai ételt megcsinálni.

Természetesen azt is megkérdeztük Gábortól, hogy mi volt az, ami nem jött be neki.

– Egy ilyet tudok mondani. Az egyik verseny után apróbb nyárson több, szépen megpirított valami volt. Megkérdeztem mi az. Selyemhernyógubó volt. Ezzel együtt eltökéltem, hogy megkóstolom, de csak a harapásig jutottam, lenyelni már nem tudtam.

És vajon mi az, ami hiányzott Gábornak?

– Hosszasan sorolhatnám, de leginkább a rántott csirke és a halászlé. Szerencsére hazatérésem óta már többször és sokat ehettem a magyar konyha ezen remekeiből – így Gábor.

KM-ML