Az Illés sem zenélt, ha ő úszott

Csenger - A labda zavarta, biciklista sem lett, így hát világbajnok úszó vált a csengeri uszodát felavató Hargitay Andrásból.

Húsz év után élesztették újra az úszást Csengerben, ennyi ideje nem volt a városnak medencéje, amit az ön jelenlétében avattak fel. Mit érez ilyenkor az egykori világbajnok?

Hargitay András: Olyan, mintha egy bölcsőnél állnék. Várjuk, hogy ki ringatózik benne, milyen tehetsége lesz mondjuk a sporthoz. De mégsem ez a legfontosabb, hanem az, hogy egészséges felnőtteket tudjanak nevelni itt, Csengerben, az uszoda által is. Megdöbbenve hallottam, hogy volt olyan nap, amikor tizennégy embert kellett kimenteni a Szamosból. Ha ez a szám a felére csökken, esetleg egyáltalán nem fordul elő többet errefelé, akkor már megérte átadni ezt a medencét.

Ön is ilyen nyitott létesítményben kezdte a pályafutását?

Hargitay András: Ilyenben, de a Császár, vagyis a „Csaszi” ennyire szép nem volt, inkább öreg. Abban az időben mindenki futballista akart lenni, no én nem, mert nem volt tehetségem azokhoz a sportágakhoz, amelyekben pattogott a labda, mert mindig elgurlt tőlem. Sokkal inkább biciklista, lovas vagy kerékpáros lettem volna, de egy napon bejöttek az iskolánkba toborzni a KSI úszószakosztályától, én meg feltettem a kezem, amikor azt kérdézték, kinek van kedve úszni. Széchy Tamás meglátta bennem a tehetséget, ami annyira hihetetlen volt, hogy amikor az első nyáron a gyulai edzőtáborozásra kiválasztott az „Öreg”, az édesanyám nem hitte el, és másnap odaállított az edző szeme elé, hogy biztosan rám gondolt-e. Aztán tizenhárom évesen Bécsben ifjúsági Európa-bajnokságot nyertem, amihez kellett a verseny előtt a szovjet rivális megvető pillantása is. Amikor megláttam a tekintetét, elhatároztam, azt a gyereket, Koljakovot bizony én legyőzöm. Beleremegett a lelkem, hogy a dobogó tetején állva hallgattam a Himnuszt, ő pedig csak második lett.

Az úszópápával, Széchy Tamással milyen volt a kapcsolata? Elsősorban olyan szempontból, hogy az edzője nevelési módszereit azért gyakran kritizálták.

Hargitay András: Ő teljesen egyedi úton járt. Azért ne feledjük, világrekordot úszni egyedülálló tett, olyan, amilyet más még nem ért el a Földön. Odáig eljutni nem egyszerű, ahhoz rengeteget kell dolgoznia a versenyzőnek és az edzőnek is. Annak idején, amikor Darnyi Tamás vagy Szabó József jobb időket úszott, mint mi, kérdeztem Tamás bácsit, hogy én sem voltam tehetségtelenebb és nem edzettem kevesebbet, mégis mitől úsznak ők jobb eredményeket. Azt mondta, azért, mert ő már annyival többet tud... Nagyon nehéz utat jártunk be együtt, de igazságos és szép időszak volt, hiszen feljutottunk a csúcsra. És még annak is megérte, aki csak második és harmadik helyezéseket szerzett, mert az úszás olyan sport, amelyben az időeredmény dönt, nem pedig a pontozók szigora vagy engedékénysége. A mostani világban, amikor mondhatnám, hogy talmi értékekkel is elég sok mindent el lehet érni, az úszás megtanít arra, hogy dolgozni, versenyezni kell. Visszatérve az „Öregre”, amikor elmúltam húszéves kicsit megfáradt a kapcsolatunk, de nem kétséges, mindent neki köszönhetek, amit a sportban elértem.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország június 3-i számában.