„Na, most nem lennék brazil!”

Nyíregyháza - Ha valamire, akkor a közönségre nem lehetett panasz, stadion hangulat uralkodott a belvárosban.

Vasárnap este véget ért a brazíliai futball-világbajnokság. Pont került a legfontosabb kérdésekre, vannak most nagyon csalódott és mérhetetlenül boldog csapatok és nemzetek. Bár legtöbbünknek nem adatott meg, hogy a helyszínen tekintsük meg a mérkőzéseket, a lehetőség végig adott volt a vébé idején, hogy ízelítőt kapjunk Brazíliából.

Kis túlzással egy hónapig futballvárossá alakult Nyíregyháza. Esténként a belvárosban sétálgatva biztosan mindenkinek szemet szúrtak a „futball templomai”, a sörsátrak, emellett nemcsak a korsók, de a kávézók teraszai is színültig teltek. Ez igaz volt valamennyi mérkőzésre, de természetesen a szombati bronzcsata és a vasárnapi döntő magasan vitte a prímet.

Horváth Péter és barátja, Tomi – utóbbi holland mezben német, Péter pedig német mezben holland sört kortyolgatott – már jóval a bronzmeccs előtt iszogatott szombaton. – Igaz, hogy a németek vasárnap játszanak, de nem volt kérdés, már ma is megmutatom, melyik a legnagyobb csapat a világon – mesélte Tomi, amit cimborája nem hagyhatott szó nélkül. – A németek csak egy dologban jók, a söreik egész ihatóak – vágott vissza a holland címert markolászva.

Több helyszínen

Padok, terek váltak a szakértő szurkolók színtereivé, még közvetlenül a meccs előtt is a hollandok és a brazilok esélyeit tippelgették. – Ez a Robben gyerek úgy megtáncoltatja majd a brazil szambakirályokat, hogy otthon, a tévé előtt ülők a spájzig vetődnek a cseleire – figyelmeztetett előre az éjszaka talán legnagyobb holland drukkere, aki stílusosan a „van Géza” névre hallgatott.

Annak ellenére, hogy szemmel láthatóan nem volt már szomjas, a kezdő sípszót követően még egy sörre beruházott és még le sem ült a helyére, érkezett a holland 11-es, és kiharcolt egy 11-est. – Megadták! Megadták! – harsogta amolyan Korda Gyurisan. Amikor pedig kialakult a 3-0-s végeredmény, több brazil párti csapott a homlokára, akik közül a legingerültebb talán az egyik, a kisfiával sátorozó apuka volt.

– Hazai országban, hazai pályán tíz gólt kapnak két meccsen? Komolyan mondom, ennyit még nekünk sem rúgnának. Na, most nem lennék brazil! – lehetett kivenni szavaiból, majd lehajtott fejjel elhagyták a Korzó melletti sörsátrat. Őket követve rövid időn belül kiürültek az utcák, néhány büszke narancsmezes szurkoló azonban koccintott még egyet a nyíregyházi éjszakában. Vasárnap a verőfényes napsütésben már reggeltől kezdve hangoltak az esti, mindent eldöntő döntőre.

A nap kérdése

Argentin és német mezben feszítő fiatalok kísérték el édesanyjukat a vasárnapi nagy bevásárlásra, de az első számú beszédtéma volt a végső győztes kiléte a lottózókban, a buszon, de még a patikában is. – Tudod kis unokám, annak idején én ebből a mérkőzésből kettőt már láttam. Akkor mindig az argentinok győztek, én most is nekik szurkolok, mert megérdemelnének már egy nagy sikert – mesélte a mindösszesen négy éves unokájának nagypapája. – De papa, én a németeknek szurkolok. Apa otthon azt mondta, hogy egyszer majd elvisz Németországba kirándulni. Én azóta nekik szurkolok. A kedvencem Schwe, schwe, ó tudod te, az a szőke hajú fiú – érvelt papájának az este minden bizonnyal legfiatalabb szurkolója.

Közvetlenül a döntő mérkőzés előtt az előző napihoz hasonlóan ismét megmozdult a város. Vasárnap a „hajrá, németek!” kiáltást jóval gyakrabban hallhatta az, aki kilátogatott a térre, és a hangulatra sem panaszkodhatott. Bárhol szorítottunk a vébé idején, amint a tévék és a kivetítők nyújtotta hangélmény párosult a jó néhány harsány vezérszurkoló aranyköpésével, akkor egy kicsit minden nyíregyházi Brazíliában érezhette magát.

KM-SA