Sport

2014.04.22. 14:27

Tűzben tartott csapat

Az egy hónapos bajnoki szünet nagy kihívás elé állította Papp Józsefet, a Kisvárda edzőjét.

Az egy hónapos bajnoki szünet nagy kihívás elé állította Papp Józsefet, a Kisvárda edzőjét. A már többször megénekelt, kesze-kusza lebonyolítás következményét nyögi jó néhány együttes a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban. Hogy ne menjünk messzire, a címvédő, és momentán is a bajnoki címre hajtó Kisvárda március 29-én lépett utoljára pályára, holott már vastagon benne járunk az áprilisban.

Sértődés ne essék, aligha lehet normálisnak tekinteni azt menetrendet, ami arra kárhoztatja Papp József legénységét, hogy a demecseri, győzelemmel letudott túra után legközelebb szombaton lesz hivatalos jelenése – Fehérgyarmaton. Vagyis, szűk egy hónap elteltével szerepel újfent tétmérkőzésen...

– A csarnok elfoglaltsága miatt kénytelenek voltunk előrehozni egy bajnoki találkozót, de tény, ilyen hosszú szünet a szezon közepén bármilyen csapatnál komoly szakmai kihívás elé állítja a szakvezetőket, így engem is - elmélkedett Papp József, a Kisvárda edzője. – Sajnos, volt két sérültünk, a kapus, Simon András és a balszélső, Barabás Bence hiányát nagyon megéreztük, de szerencsére a társaság tartását jelzi, hogy a nehéz mérkőzéseken nélkülük jól tudtunk szerepelni. Az elmúlt hetekben próbáltuk a tűzben tartani a keret tagjait, és annyi előnyünk mindenképpen származott, hogy ebben az időszakban mindkét játékos felépült.

A DEAC elleni felkészülési meccsen Simon András már védhetett, aki láthatólag ég a vágytól, hogy ismét bizonyíthasson, nagyon biztató formát mutatott, az edzéseken is maximális erőbedobással tette a dolgát. Remélem, Barabás Bencére is számíthatunk Gyarmaton, annál is inkább, mert ez egy kulcsfontosságú rangadónak ígérkezik, amelyet, ha hozni tudunk, igazából csak rajtunk múlik, hol végzünk a bajnokságban. Persze, nem becsüljük le az ellenfeleket, de úgy érzem, akkor a saját kezünkbe vesszük sorosunkat.

Mint ismert, a Kisvárda, Nyírbátor páros küzdelmévé szűkült az arancsata: jelenleg mindkét gárda azonos pontszámmal (33–33) rendelkezik. Ugyanakkor a pillanatnyilag második helyen posztoló Papp-legénység egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

KM-KT

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!