Sport

2012.08.10. 12:18

London 2012 - Vajda és Douchev-Janics is a középfutamban 200 m-en

London, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) - A kajakos Dudás Miklós után a nők hasonló számában érdekelt Douchev-Janics Natasa, valamint a kenu egyesek között versenyző Vajda Attila is magabiztosan jutott be a később sorra kerülő középfutamba 200 m-en a londoni olimpia pénteki versenynapján.

London, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) - A kajakos Dudás Miklós után a nők hasonló számában érdekelt Douchev-Janics Natasa, valamint a kenu egyesek között versenyző Vajda Attila is magabiztosan jutott be a később sorra kerülő középfutamba 200 m-en a londoni olimpia pénteki versenynapján.

Vajdának szerdán nem sikerült megvédenie pekingi címét 1000 m-en, hatodik lett a fináléban, a 200 m pedig nem igazán az ő száma, nem is készült rá külön, így itt meglepetés lenne tőle a jó eredmény. A 29 éves szegedi kenus - aki a napsütés ellen védekezve ezúttal hátrafordított baseball-sapkában lapátolt - ezzel együtt megpróbál helytállni, s az első, bemelegítő pályáján, ahol a hat indulóból mind a hat továbbjutott, ötödik lett. Ebben a számban 12:30 órától rendezik a középfutamokat, ahol már a legjobb nyolc közé kerülésért küzdenek majd a versenyzők.

A háromszoros ötkarikás bajnok Douchev-Janics csütörtökön címvédőként ezüstérmes lett Kovács Katalinnal 500 m-en, a legrövidebb távon azonban mindenképpen szeretné hazavinni az aranyérmet. A Démász-Szeged 30 éves kajakosa tavaly kislánya születése miatt nem indult a szegedi vb-n, előtte azonban 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is megnyerte ezt a számot a világbajnokságon, idén júniusban pedig Európa-bajnok lett Zágrábban. Most is favorithoz méltóan kezdett: győzött előfutamában, így készülhet a 12:50-kor kezdődő második fordulóra, ahol már a szombati döntőbe jutás lesz a tét.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!