SÉTATÉR

2019.11.22. 09:11

Találkozás egy 56’-os hőssel

Ma már 1956 eseményeit szinte csak a tv műsorokból, újságból, internetről vagy éppen a nemzeti ünnep kapcsán halljuk, pedig 56’ hősei még ma is köztünk járnak.

LEE1956009W00013/25

Forrás: illusztráció / torimaskepp.blog.hu

Fotó: © Eric LESSING/ MAGNUM PHOTOS

2019. őszén meghívást kaptam Szatmárnémetibe – vagy, ahogy ott mondják, Szatmárra – és a mellette megbújó Lázári településre. Krakkó Rudolf úr, a budapesti Oktatási Hivatal képviselője a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tett látogatása során kért fel, hogy az ottani megemlékezésen egy népdallal színesítsem a műsort.

A megemlékezésen részt vett egy 56’-os hős (akit már a cikk elején is említettem), Varga János, aki 16 évesen, fegyvert ragadott a Corvin közben, a hazáért és a szabadságért. „Ipari tanulóként Budán dolgoztam, sétáltam haza, amikor a Szilágyi Dezső térnél szembe jött velem a diákok felvonulása – kezdte visszaemlékezését, – gondoltam, mi bajom lehet, hiszen otthon is ezeket a tömeg által felsorolt követeléseket hallom.”

Varga Jani bácsi a forradalom összes színterét bejárta. Beszélt nekünk a Magyar Rádiónál történtekről, majd beszámolt a Parlamentnél zajlott eseményekről, a Sztálin szobor ledöntéséről, sőt még első fegyveres kalandjáról is.

„Nem volt számomra ismeretlen egy fegyver elsütése, hiszen annak idején még kötelező volt a diákok számára a honvédelmi gyakorlat.” A rádió azt sugallta az emberek számára, hogy a karhatalom kezd úrrá lenni a helyzeten, de ez nem fedte a teljes valóságot. A pesti srácok, köztük Varga János bácsi is, a Corvin közbe menekültek, ahol a hatalmas kapualjakat a szovjet tankok szétlőttek. Ekkor a hős védők beszaladtak a Corvin moziba, ahol üres Bambis üvegeket találtak. Egy percig nem gondolkodtak, mit is kell tenniük, gyorsan elkészültek a Molotov koktélok, és a benzinnel töltött meggyújtott üvegeket a tetőről dobálták a szovjet tankokra.

A forradalmat leverték, 1957-ben Varga Jánost egy Budán készült forradalmi képen felismerték, és 13 év börtönre ítélték, míg társait kivégezték. 1964-ben amnesztiával szabadult, de addig többször megverték és bántották.

Megtiszteltetésnek éreztem, hogy egy 56-os hős előtt énekelhettem, hiszen a magyar népdal is ki tudja fejezni azt a fájdalmat és bánatot, amelyet ez az ország és nép már oly sokszor átélt.

- Takács Gábor, Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!