SÉTATÉR

2019.11.27. 11:09

Furcsa tantárgyak, avagy mikor buli a suli?

A mondat második felét olvasva a legtöbb diák elkerekedett szemekkel pislog, hisz szinte elképzelhetetlen, hogy az intézményt, ahova minden reggel kialvatlanul megérkezünk, s délutánig ki se szabadulunk belőle, padjait pedig évekig koptatjuk, egy napon említhetnénk bármiféle bulival.

Forrás: illusztráció / pixabay

Biztos vagyok benne, hogyha délelőtt 9-10 körül kezdődnének az órák, melyeken csupa érdekes és könnyen megjegyezhető dolgot tanulnánk (persze a tanítás szigorúan legfeljebb délután kettőig tartana, hisz ugyan kicsoda bír ki négy óránál többet egy épületben), minden fiatal fülig érő szájjal masírozna az iskolából ki-be.

Tényleg lenne min változtatni, hogy a megtanultaknak később több hasznát vegyük! De fontos megjegyezni, hogy bár nagyon sok megtanult dolgot haszontalannak érzünk, azoknak igenis megvan a jelentősége. Elsősorban fontos részét képezik az általános műveltségnek, amivel szerintem mindenkinek rendelkeznie kell. És nemcsak azért, mert villoghatunk, ha majd jó benyomást akarunk kelteni jövendőbeli főnökeinkre, esetleg más emberekre, akik befolyásolhatják karrierünket, hanem mert igényesek vagyunk magunkkal szemben. Másodsorban megtanuljuk, hogy nem csak azt kell megcsinálnunk, amit mi szeretnénk, és ami érdekel minket. Később a munkahelyünkön sem válogathatunk majd a feladatok közül. Úgy érzem, minderre felkészít az iskola.

Külföldön már vannak olyan felsőoktatási intézmények, melyek igencsak furcsa tantárgyakkal rukkolnak elő. Talán éppen azért, hogy oldják kicsit a tanulást körüllengő általános kedvetlenséget. Például néhány brit tengerparti egyetemen tanítják a szörf tudományát. Itt igazából nem azt tanítják meg, hogyan kell szörfözni, hanem abban segítenek, hogy a részvevők megértsék a sportág tudományos hátterét. A straffordshire-i egytemnek pedig van egy olyan modulja, amit teljes egészében David Becham köré épít, a sport szerelmesei így jobban beleláthatnak a sportlegenda életébe és munkásságába. Egy másik intézmény meg skótduda-képzést is ajánl az érdeklődőknek.

Tapasztalhatjuk, hogy az iskolák próbálkoznak élvezetesebbé és lazábbá tenni az elkerülhetetlen suliba járást. Ehhez azonban nekünk is hozzá kell járulnunk, s kihasználni azt az időszakot, mikor még diákok vagyunk, s másért még nem vagyunk felelősök. Hiszen mint minden buli, az iskola is véget ér egyszer, s addig kell élveznünk, amíg tart.

- Nagy Evelin, ZIG -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!