SÉTATÉR

2019.11.27. 14:12

Egy kiállítás színfalai mögött – Technika és művészetek

A minap szerencsém volt egy csodálatos kiállításon részt venni, aminek létrejöttét iskolánk rajztanárának, Szentpéteri Éva néninek és szorgalmas diákjainak köszönhetjük. A megnyitó után az volt az első gondolatom, hogy mindenképpen meg kell ismernem a kiállítás hátterét, ebben pedig Éva tanárnő nagy segítségemre volt.

Mit gondol Tanárnő, a fiatalok napjainkban érdeklődnek a művészetek, a kultúra iránt?

Szerencsére igen, és a mi feladatunk az iskolában az, hogy minél több kulturális eseményre, színházba, múzeumba, kiállításra juttassuk el a diákokat. Megmutatjuk nekik, hogyan lehet a szabadidejüket hasznosan eltölteni, és megpróbáljuk kialakítani bennük az igényt a kulturális programok iránt, viszont nagyon szerencsés, ha ezt már otthonról hozzák magukkal a fiatalok.

A telefonok, elektromos berendezések túlzott használata elvette az emberek alkotói kedvét?

A gyerekeknek van igényük az alkotásra, ezt látom, mikor végigjárom a tantermeket és a kollégiumi szobákat. Nagyon sok helyen látok tanulói alkotásokat. Az internetet természetesen ki lehet használni, hiszen ismereteket, inspiráló képeket, fotókat találhatunk rajta. A modern eszközöket be kell vonni a tanulás folyamatába. Inkább akkor van probléma, ha a diák nem arra, és nem akkor használja az internetet, ahol hasznára válhat.

Az emberek inkább használják a telefonjukat, mint a képzelőerejüket?

Ha felvetünk egy témát, akkor tényleg sokan a mobiljukat veszik elő és azon keresgélnek. Ez nem feltétlenül rossz dolog, de ahhoz mindig valamit hozzá kell tenni, hogy saját és egyedi alkotás születhessen.

Hogyan lehetne a fiatalokat inspirálni az alkotásra?

Ezt hívják motivációnak. A pedagógus feladata, hogy megfelelő motivációval kedvet csináljon az alkotáshoz. Ez tényleg nehéz kihívás. Én szerencsésnek érzem magam, mert a szakköri tevékenységem során könnyen tudom támogatni és motiválni a tanulókat, és felhasználjuk az ő ötleteiket is az alkotás során. A legszebb az egészben, hogy inspiráljuk egymást a gyerekekkel.

A kiállításon milyen technikákkal készültek az alkotások?

A kiállított álarcok mindegyike különböző anyagok, például papírmasé, szivacs, fakéreg, tészta, textilek és tollak felhasználásával készült. Így nagyon változatos és kreatív művek jöttek létre. De a sokféleség egymás mellett egységet is alkot, mint ahogyan mi, emberek is ezt tesszük, különbözőségeink ellenére. A falakon lévő képek papírmetszethez készített dúcok felragasztásával és átfújásával készültek. Itt a variációk száma végtelen lehet, amelynek csak a képzelet szab határt. A tárlókban az Arany János Tehettséggondozó Program (AJTP) családi karácsonyra készített meghívók és ajándékok láthatók több évre visszamenőleg. Itt is változatos technikákat alkalmaztunk, mint a decoupage, domborítás és az üvegfestés. A három kiállított makett a külföldi utazások feldolgozása során készült.

Milyen célból készültek a kiállított darabok?

Az álarcokat a Jósa András Múzeum „Láthatatlan kiállításához” készítettük. Az átfújt papírmetszetek egy része az AJTP-sek pécsi Művészeti Fesztiváljára készült. A meghívók és az ajándékok a családi karácsony, a makettek pedig a projekthétvégék során jöttek létre.

Milyen előnyei vannak a szakkörnek? Milyen hatással van a gyerekekre?

Akik jelentkeznek a szakkörre és rendszeres alkotómunkát végeznek, azoknak rengeteg képességük fejlődik. A kézügyességük, türelmük, kitartásuk is sokkal jobb lesz, hiszen egy-egy alkotás igen aprólékos munkát igényelhet. A gondolkodásuk is fejlődik, mivel sokszor analizálunk, szintetizálunk, kiemelünk és egyszerűsítünk. Nagyon komoly gondolkodási művelet például a háromdimenziós tér két dimenzióban történő ábrázolása. Természetesen fejlődik a képzelet és a kreativitás is. Ezeknek a hozadéka jelentkezik a tanórákon is, hiszen néha egy matematika feladatnál is alkalmazzuk őket. A későbbiekben pedig esetleg hasznosak lehetnek a szakkörök során szerzett ismeretek például tervrajzok készítésénél. Tehát számtalan esetben tudjuk hasznosítani az ezekből a tevékenységekből származó tudásunkat. Nem utolsó sorban, mivel egy közösséget alkotunk, a tanulók alkalmazkodóképessége is javul, aminek csapatmunkák során majd nagy hasznát vehetik.

Mennyi ideig tartott elkészíteni a műveket?

Ha végignézzük a kiállított munkákat, láthatjuk, hogy időigényes volt az elkészítésük. Az álarcok legtöbbje aprólékos munkát igényelt, ugyanígy a papírmetszetek elkészítése is sok ideig tartott.

Milyen kulturális tevékenységeken vehetnek még részt a diákok a Zrínyiben?

Azt hiszem, ha rápillantunk a gimnázium honlapjára, akkor látszik, hogy milyen pezsgő élet folyik az iskolában. Szinte minden héten van valamilyen program. Aki művészeti tevékenységet szeretne folytatni, annak lehetősége van részt venni a Zig-Zug Pódium munkájában Varga Ildikó tanárnővel. Aki az énekléshez érez kedvet, az jelentkezhet Ágoston Ildikó tanárnő népdal köreibe, aki pedig a táncban jeleskedik, az meglátogathatja Bodnár Zoltán tanár úr néptánc óráit.

Nagyon szépen köszönöm Szentpéteri Éva tanárnőnek ezt a tartalmas interjút és őszintén gratulálok a gyönyörű kiállításhoz!

- Gyulai Dorina, ZIG -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!