álláspont

2020.12.03. 13:11

Varga Judit: a Sargentini-jelentés elfogadására jogsértő módon került sor

Mai indítványában az Európai Bíróság cseh főtanácsnoka szerint, a magyar kereset elfogadható, de nem ütközött az uniós jogba az Európai Parlament állásfoglalása, amellyel megindította Magyarország ellen az ún. 7. cikk szerinti jogállamisági eljárást – írta közösségi oldalán az igazságügyi miniszter.

„A főtanácsnok sajátos nyelvtani értelmezés szerint a tartózkodással a képviselő »azt kéri, hogy úgy kezeljék, mintha egyáltalán nem szavazott volna«. Ezzel szemben Magyarország álláspontja szerint a tartózkodás éppen azt fejezi, ki, hogy a képviselő a szavazásban részt kíván venni, hiszen nem egyszerűen távol marad a szavazástól, hanem tevőlegesen nyilatkozik, éppen ezáltal fejezve ki politikai álláspontját” – közölte a Facebookon Varga Judit, majd hozzátette:

„Éppen ezért Magyarország szerint teljesen irreleváns, hogy a képviselőket megfelelően tájékoztatták arról, hogy a tartózkodó szavazatok nem számítanak be a szavazásba, hiszen ez az uniós joggal ellentétes értelmezés.

Ráadásul ez a tájékoztatás nem az EP valamely szervének döntésén alapult, mivel, bár erre lett volna lehetőség, az EP a kérdést nem tisztázta megfelelően.

A 7. cikk szerinti eljárás két évvel ezelőtti megindítása óta

folyamatos boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen, amelyben az Európai Parlament élen jár.

Éppen ezért különösen fontos, hogy az Európai Bíróság a majdani ítéletében megállapítsa, hogy jogszerű volt-e egyáltalán az EP eljárást megindító döntése.

A Magyarország szerint a válasz Bobek főtanácsnok véleménye ellenére is egyértelmű: a Sargentini-jelentés elfogadására jogsértő módon került sor!” – zárta sorait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában