áldozat

2020.06.19. 19:17

Több civil halottja van a török hadsereg iraki légicsapásainak

Újabb három civil vesztette életét pénteken a török hadsereg által Irak északi, kurdok lakta részén végrehajtott légicsapásaiban – közölte újságírókkal az iraki Kurdisztánban található Csiladzi város polgármestere, Varsín Maji.

A török hadsereg szerdán Twitter-üzenetben közölte, hogy műveletet indított az Irak északi részén, a törökországi kurd kisebbség függetlenségéért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen.

Az iraki külügyminisztérium ezt követően felszólította Ankarát, hogy azonnal vonja ki csapatait az arab országból, és tartsa tiszteletben Irak szuverenitását.

A helyi kurd hatóságok szerint szerda óta már 5 civil vesztette életét a légicsapásokban.

Csütörtökön Szaúd-Arábia bírálta Ankarát a légicsapások miatt, valamint elítélte Iránt is, amely a héten szintén bombatámadást hajtott végre Irak kurd területei ellen.

A PKK-t Ankara, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tartja nyilván. A kurdok 1984 óta folytatnak fegyveres felkelést az ankarai kormány ellen, a konfliktusban több mint negyvenezren vesztették életüket.

A török és az iráni hadsereg gyakran hajt végre műveleteket Irak északi, kurdok lakta területein azzal az indokkal, hogy a nehezen megközelíthető térségben Ankara és Teherán ellen harcoló kurd lázadók bujkálnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában