Ország-világ

2021.02.14. 11:05

Megrongálták Petőfi Sándor egyetlen horvátországi mellszobrát

A bronzból készült mű Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotása.

Ismeretlen tettesek vasárnapra virradóra megrongálták Petőfi Sándornak a kelet-szlavóniai Harasztiban lévő egyetlen horvátországi kültéri mellszobrát – közölte Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) püspöke az MTI-vel.

A bronzból készült mű Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotása. Az alkotást közadományokból állították az egyház kezdeményezésére, és 2014. március 15-én avatták fel Haraszti főterén. Azóta a falu magyarjai évről évre itt ünneplik meg március 15-ét.

A püspök elmondta: nem tudják, hogy a mellszobrot színesfémtolvajok próbálták-e meg eltulajdonítani, és tettüket anyagi haszonszerzés motiválta, vagy magyarellenes cselekedetről van szó, de a felháborodás óriási.

„Az így is gyenge lábakon álló haraszti magyar identitás most a földön hever” – fogalmazott, utalva arra, hogy a szobor a talpazatról ledöntve, arccal a földre dőlt.

A szobornak otthont adó Haraszti református lelkipásztora a bama.hu-nak elmondta a rendőrségen természetesen feljelentést tettek. Hangsúlyozta továbbá, hogy mielőbb helyreállítják az emlékművet.

Az alkotás fontos a szlavóniai és dél-baranyai magyar reformátusoknak, hiszen ahogy lelki vezetőjük korábban a reformatus.hu portálnak elmondta, „emlékeztet és szimbolizálja a magyar megmaradást”, és ahogy fogalmazott, „a mi morcos Petőfink elgondolkodtatja azokat, akik rátekintenek”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában