belpolitika

2021.06.11. 06:43

Gyurcsány már 2010-ben megálmodta a Jobbik mai szerepét

A Jobbik lesz a Fidesz Ludas Matyija – magyarázta már tizenegy évvel ezelőtt a bukott miniszterelnök egy kampányrendezvényen. Mára kiderült, az egykori nemzeti radikális párt tanácsadói valóban a Gyurcsány által használt hasonlat alapján építették fel Jakab Péter mai szerepét.

„A Jobbik ma már a Fidesz kárára növekszik, és ez azért van, mert nem világosak a két párt között a határok” – magyarázta 2010-ben, az első kétharmados Fidesz-győzelmet hozó országgyűlési választások kampányában egy ferencvárosi lakossági fórumon Gyurcsány Ferenc. A bukott miniszterelnök arról lamentált, hogy

a Jobbik lesz majd a Fidesz Ludas Matyija, a szélsőjobboldali párt azt fogja visszaadni a várhatóan kormányra kerülő Fidesznek, amit Orbánéktól kaptak a szocialisták a 2006 és 2010 közötti ciklusban.

Emlékezetes, a 2010 előtti baloldal politikusai rendszeresen azt vágták Orbán Viktorék fejéhez, hogy ne fogjanak össze a hatalomért a szélsőjobboldaliakkal, tizenegy év elteltével most mégis ők tették meg ezt. Ezzel párhuzamosan a jobbikosoknak is megtetszhetett az egykori ősellenség hasonlata, hiszen Jakab Péter – pár évvel lemaradva – el is kezdte játszani a Ludas Matyi-szerepet – erről írt a Válaszonline. Az egykor Simicska Lajos vezényszavára Orbán Viktorral szembeforduló, ennek ellenére önmagát továbbra is konzervatívként meghatározó portál szerint „az eddigi eredmények mindenképp a Jakab-stratégiát igazolják”. Szerintük azzal, hogy Jakab Péter megválasztása után legitim vitának nevezte a határon túliak szavazati jogát, szakított pártja korábbi álláspontjával és a DK-hoz kezdett közeledni.

A baloldali portál is elismeri, hogy ekkor úgy tűnt, a Jobbik önfelszámolása a végéhez közeledik a váratlan manőverrel, ám szerintük az egykori radikálisok ennek ellenére vissza tudtak erősödni a legerősebb baloldali párttá.

Jakab ugyanis következetesen játssza a számára másfél éve kitalált szerepet. Akkor hangzott el a párt stratégiai tanácsában, hogy a miskolci politikusból „Ludas Matyi-figurát kell faragni, aki háromszor veri vissza”, amit a Fidesztől kap

– írta a Válaszonline. A lap azt is megerősíti, hogy a stratégiai tanács tagja az egykori CEU-alapító, volt rektorhelyettes, Teplán István, aki nemcsak Soros Györgyhöz, hanem Gyurcsány Ferenchez is kötődik. Teplán 2007-től a Kormányzati Személyügyi Központot vezette, majd 2008. október 15-én – azaz még Gyurcsány miniszterelnöksége idején – ötéves időtartamra a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium elnökévé is kinevezték. Hivatalait a balliberálisok 2010-es bukásáig töltötte be.

A bukott miniszterelnök egykori személyzetise tehát nem új ötletet hozott magával a Jobbikhoz, hanem egykori (?) főnöke receptjét melegítette újra, még akkor is, ha azt az önmagát a Heti Válasz örökösének tartó online portálon sikersztoriként interpretálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában