tragédia

2019.09.08. 18:10

Facebook-posztban mondott köszönetet a mentős

Civilek segítségét kérte a szombati váci balesetnél egy mentős. A szakadó esőben hatan szálltak ki a kocsiból segíteni neki.

„Tegnap kora délután riasztottak a mentőmotorral a zuhogó esőbe, a 2- es útra” – kezdi Facebook-bejegyzésében a mentős, akit érkezésekor szörnyű balesetet várt.

Szombaton a 2-es főúton Vác közelében két autó rohant egymásnak, három ember életét veszítette a balesetben.

A szörnyű baleset helyszínén civilek segítettek a mentősöknek
Fotó: Facebook

„Hat sérült volt és hárman voltunk mentősök, így civileket kellett bevonnom a munkába, mert két embert kellett egyszerre újraéleszteni az özönvízszerű esőben, az útmentén” – írja a mentős, Lausch Patrik.

Hozzáteszi, több száz ember feltorlódott a kocsisorban, de összesen hatan voltak hajlandók segíteni a szakadó esőben.

„A rossz idő, a nagy szél, a vízátfolyások és a mentősök elfoglaltsága miatt sokáig ez a hat ember volt a fő segítségünk. A váci bajtársak is embertelen körülmények között, hősként dolgoztak.”

A hős civilek közt volt egy doktornő, a férje és egy családtagjuk is. A mentős szerint a civilek nem bánták, hogy véres lett a ruhájuk, a szakadó esőben teljesítették a kéréseit.

Lausch Patrick a posztjában mondott köszönetet a segítőinek.

„Miattuk jobb ez a világ”

– írta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában