reakció

2020.04.29. 21:44

A Fidesz elítéli Klaus Iohannis magyarellenes nyilatkozatát

Románia elnöke kérjen bocsánatot a magyaroktól.

A Fidesz határozottan elítéli Klaus Iohannis román államelnök magyarellenes nyilatkozatát; és azt kéri, hogy Románia elnöke kérjen bocsánatot a magyaroktól – közölte a párt szerdán.

A nagyobbik kormánypárt Klaus Iohannis szerda déli televíziós beszédére reagált. Az államfő azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy a román parlament alsóháza a közelmúltban hallgatólagosan elfogadta Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetét.

Klaus Iohannis kijelentette: a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) „azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak”. Magyarul köszöntve a PSD elnökét, feltette a kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?

A Fidesz közleményében azt írta: az elmúlt napokban a román állam képviselői több kirohanást intéztek a magyarok ellen, szerdán pedig Románia első embere a veszélyhelyzet idején kiáll, és a magyarok, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Magyarország és Orbán Viktor ellen uszít.

Úgy fogalmaztak: Szomorú látni, hogy miközben Magyarország segélyt küld Romániába az erdélyi magyaroknak, a román elnök belpolitikai csatározások miatt, a legsötétebb időket idézve, etnikai feszültséget szít.

Kiemelték: a Fidesz abban érdekelt, hogy Romániával jó kapcsolatok alakuljanak ki és nyitottak az együttműködésre, ebben a nehéz helyzetben különösen egymásra vagyunk utalva.

A Fidesz Románia elnökétől azt kéri: kérjen bocsánatot a magyaroktól, vonja vissza felelőtlen nyilatkozatát és tanúsítson több tiszteletet a magyarok iránt.

Minden magyar felelős minden magyarért! – hangsúlyozta a Fidesz.

Korábban Szijjártó Péter is elítélte Iohannis televíziós beszédét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában