Konferencia

2024.08.29. 12:33

Várkonyi Andrea: a legnagyobb szabadságot a tanulás adja

A legnagyobb szabadságot a tanulás adja - jelentette ki a Mészáros Alapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön Balatonalmádiban, a szervezet nyolcadik alkalommal megtartott konferenciáján.

MW

Várkonyi Andrea

Fotó: Kondella Misi Photography

Várkonyi Andrea köszöntőjében kiemelte: bár már a nyolcadik konferenciát rendezi meg az alapítvány, számára ez az első a kuratórium elnökeként, hiszen pár hónapja vehette át ezt a szerepet.

Jelezte: nem szokott olyan feladatokat elvállalni, amelyekkel nem tud azonosulni, kizárólag olyan dolgokban vesz részt, amelyekhez tud kötődni.

Mint mondta, maga is oktatott a szegedi egyetemen, de még fontosabbnak tartja azt, hogy az egész életét végig tanulta. Három egyetemi diplomát szerzett - egészségügyi közgazdász, orvos, pszichológus -, három nyelvvizsgát tett, és a mai napig mindig tanul valamit.

Ennek az az oka, hogy élete során rájött - és ezt próbálja 17 éves lányának is átadni -, hogy a legnagyobb szabadságot a tanulás adja. A tanulással érhetik el a fiatalok, hogy a későbbiekben csak olyan dolgokat csináljanak, amelyeket szeretnek, és annál boldogabb érzés nincs, mint ha valaki abban dolgozik, amit szeret - foglalta össze.

Várkonyi Andrea arról is beszélt: meg kell teremteni az időt a tanulásra, és ha anyagi nehézségek vannak, azokban tud segíteni például alapítványuk is a fiataloknak.

A kuratóriumi elnök jelezte: a konferencia programjában igyekeztek olyan aktuális témákat válogatni, amelyek érdeklik a fiatalokat. Lesz szó kriptovalutákról, űrtechnológiáról, és a külföldi egyetemeken való tanulásról is - tette hozzá.

Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa kijelentette: Magyarország legnagyobb magánvállalatának kötelessége a társadalmi felelősségvállalásban részt venni.

Mészáros Lőrinc
Fotó: Kondella Misi Photography

Emlékeztetett: lokálpatriótaként a Vál-völgy térségében először az egyetemre-főiskolára járó diákokat támogatták, majd középiskolai ösztöndíjat és általános iskolai ösztöndíjat is alapítottak.

Bejelentette, hogy a 2024/25-ös tanévre az alapítvány tavalyi ösztöndíjainak emelését kezdeményezi. A korábbi 4,5-ös átlag felett havi 150 ezer helyett 175 ezer forintot, 4-4,5-ös átlag között havi 120 ezer forint helyett 150 ezer forintot, és 4-es átlagig havi 100 ezer forint helyett 125 ezer forintot kaphatnak így a fiatalok.

Mészáros Lőrinc hangsúlyozta: a kihívások - koronavírus-járvány, ukrajnai háború, a gazdasági- és energiaválság - ellenére a Mészáros Alapítvány nemhogy csökkentette, hanem növelni tudta a fiatalok támogatását. Az alapítvány az elmúlt négy évben hétmilliárd forintot fordított karitatív célokra - emelte ki.

Megjegyezte: az alapítvány által a fiataloknak adott támogatások mellett a High Tech Suli programban számos iskola digitális fejlesztéseihez járultak hozzá, a Pro Filii Alapítvány évente milliárdos nagyságrendben nyújt támogatást a rászorulóknak.

A konferencia résztvevői
Fotó: Kondella Misi Photography

A konferencia nyitóelőadásában Constantinovits Milán, az Mathias Corvinus Collegium szakmai főigazgató-helyettese arról beszélt, hogyan lehet a gyorsan változó világban - ahol a technológiai és társadalmi peremfeltételek nagy sebességgel módosulnak - jövőt építeni, közösségre támaszkodva karriert építeni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában