Közel-keleti konfliktus

2024.08.10. 07:27

Több mint száz halottja van egy iskolát ért támadásnak Gázában

Az izraeli–palesztin háború 309. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli támadásban megsérült palesztin gyermek a Gázai övezetben

Forrás: Anadolu via AFP

Fotó: ashraf amra

Több ország és nemzetközi szervezet is elítélte a szombati gázai támadást

Több ország és nemzetközi szervezet – közöttük az ENSZ, az EU, Irán, Törökország és Nagy-Britannia -– megdöbbenését fejezte ki a szombat hajnali gázavárosi iskola elleni izraeli támadás miatt, amelyben a gázai polgári védelem szerint kilencvenhárom ember halt meg.

A Hamász „rettenetes bűntettnek” és "veszélyes eszkalációnak” minősítette a támadást.

A Gázavárosban található korániskolában mintegy 250, otthonából elmenekült palesztin tartózkodott - többségükben nők és gyermekek - a Gázai övezetben uralmon lévő Hamász-kormányzat szerint. 

A polgári védelem szóvivője, Mahmúd Bászál szerint három rakéta csapódott be az épületbe és az iskolához tartozó mecsetbe, 93 ember – közöttük tizenegy gyermek és hat nő – halálát okozva.

Többtucatnyian megsebesültek, egyeseket intenzív osztályon ápolnak, sok az azonosítatlan emberi maradvány és eltűnt személy - tette hozzá a szóvivő. A Hamász médiahivatala szerint a támadás sok áldozata égési sérülésekbe halt bele.

Az izraeli hadsereg közlése szerint az épületegyüttes és a mecset a Hamász és az Iszlám Dzsihád által terrortámadások elkövetésére használt katonai létesítmény volt.

A Hamász szövetségese, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom elítélte a támadást, és tiltakozó megmozdulásokra szólított fel világszerte „a gyilkos izraeli kormány” ellen.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell megdöbbenését fejezte ki a támadás miatt. 

Az elmúlt hetekben legkevesebb tíz iskolát vettek célba. Ezekre a tömeggyilkosságokra nincsen indoklás

– írta a politikus az X mikroblog portálon.

Francesca Albanese, az ENSZ palesztin területekért felelős különleges jelentéstevője szintén az X-en "a palesztinok terhére elkövetett népirtással" vádolta meg Izraelt.

A ENSZ palesztinokat segítő ügynökségének (UNRWA) vezetője, Philipp Lazzarini elítélte az iskola elleni támadást, amely - mint mondta - "az iszonyat újabb napja volt Gázában". 

Az elviselhetetlen nem válhat normává

– tette hozzá. Kijelentette: a gázai konfliktusban érintett minden félnek mindenkor védenie kell a civileket, és nem használhatják az iskolákat és más polgári létesítményeket katonai vagy harci célokra.

Irán elítélte az Izrael által „egyidejűleg elkövetett háborús bűnt, népirtást és emberiesség elleni bűncselekményt”, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy támogassa a palesztin népet.

Ez a támadás „ismételten bebizonyította, hogy az izraeli apartheid rezsim nem tiszteli a nemzetközi jog egyetlen szabályát és előírását sem, sem az erkölcsi és emberi elveket” –áll Nászir Kanani, az iráni külügyminisztérium szóvivőjének közleményében.

Törökország bírálta „az emberiesség elleni újabb bűncselekményt”. A török külügyminisztérium közleményben ítélte el ismételten „Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szándékát a tűzszüneti tárgyalások elszabotálására”.

Izrael pénteken egyezett bele, hogy augusztus 15-én folytassák a gázai tűzszünetről szóló tárgyalásokat.

Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok elítélte a támadást, a két fél közötti tűzszüneti tárgyalásokban részt vevő Katar pedig „sürgős nemzetközi vizsgálatot” követelt az ENSZ égisze alatt.

Nagy-Britannia szombaton megdöbbenését fejezte ki a „gyilkos izraeli csapás” miatt, és azonnali tűzszünetet követelt. 

A Hamásznak be kell szüntetnie a polgári személyek veszélyeztetését, Izraelnek pedig be kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot

– írta az X-en David Lammy brit külügyminiszter. Azonnali tűzszünetre van szükség, hogy megvédjék a civileket, kiszabadítsák a túszokat, és véget vessenek a segélyszállítások korlátozásának – tette hozzá.

A francia külügyminisztérium közleményében „a lehető leghatározottabban ítélte el a támadást, és arra hívta fel a figyelmet, hogy "tiszteletben kell tartatni Izraellel a nemzetközi emberiességi jogot”.

A Gázai övezetben a háború során a Hamász szerint 39 600 palesztin halt meg, és a 2,4 milliós népesség mintegy 85 százaléka belső menekültté vált.

Hamász: több mint száz halottja van egy iskolát ért támadásnak Gázában

Több mint százan meghaltak és több tucatnyian megsebesültek egy menekülteknek menedéket nyújtó iskola épületegyüttesét ért támadásban a Gázai övezetben - közölte a hivatalos palesztin hírügynökség szombaton, míg az izraeli hadsereg arról számolt be, hogy a Hamász egyik parancsnoki központját találta el.

A Hamász gázai tájékoztatási minisztériumának közleménye szerint "az izraeli csapások a lakhelyüket elhagyni kényszerült embereket vették célba, miközben a hajnali imádságot tartották".

Az izraeli hadsereg (IDF) viszont arról számolt be, hogy légiereje (IAF) "csapást mért a Hamász terroristái és parancsnokai számára rejtekhelyül szolgáló irányító központra".

Az IAF célzott csapást mért a Hamász terroristáira, akik a Gázaváros Tuffah elővárosában található iskolában működtették egyik parancsnoki és irányító központjukat. A csapást megelőzően számos lépést tettünk a civilek sérüléseinek csökkentésére, többek között precíziós lőszerek, légi megfigyelés és a hírszerzési információk felhasználásával

 - közölte az IDF.

Ez történt pénteken:


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában