Korrupciós botrány

2024.08.15. 07:10

Óbuda baloldali polgármesterének letartóztatását indítványozza az ügyészség

Az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben kihallgatták szerdán a gyanúsítottak között Kiss László III. kerületi polgármestert, egy önkormányzati vezetőt, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottját. Ők jelenleg őrizetben vannak, és a letartóztatásuk elrendelését indítványozza az ügyészség – közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

MW

Kiss László óbudai polgármester

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Azt írták, hogy

a Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában újabb öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül hárman őrizetben vannak.

Emlékeztettek, hogy a főügyészség szerdán összehangolt „eljárási cselekményeket” hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük Óbuda–Békásmegyer Önkormányzat épületében, valamint több önkormányzati cégnél – végzett kutatást és lefoglalást.

A főügyészség öt embert hallgatott ki gyanúsítottként, köztük a III. kerületi polgármestert – tették hozzá.

Úgy folytatták, hogy a polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint Kiss László (DK–LMP–Momentum–MSZP–Párbeszéd) a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal – közölték, hozzátéve, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért.

Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el – írták.

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség.

Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője – fűzték hozzá.

A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság október 20-ig hosszabbította meg – áll az ügyészségi közleményben.

Korábban írtuk:

A Magyar Nemzet cikke szerint Gyurcsány Ferenc embere körül egyre fogyott a levegő, szerdától pedig igazán felgyorsultak az események az évek óta húzódó ügyben.

Kiss László hivatali vesztegetés elfogadásával meggyanúsított óbudai polgármester ügyében az ügyészség várhatóan csütörtökön ad tájékoztatást, az „elsődleges nyomozati cselekmények” elvégzése után. Zamecsnik Péter, Kiss László ügyvédje egy rádióinterjúban azt mondta,

pénteken 9 órakor döntenek arról, hogy Kiss Lászlót letartóztatják-e

– írja a Magyar Nemzet.

Megírtuk: Kiss László polgármestert is elérte az óbudai korrupciós botrány. Augusztus 14-én, szerdán reggel a nyomozó ügyészek bilincsben vitték el a DK-s kerületvezetőt.

Korábban Kiss több munkatársát, köztük az egyik alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt is letartóztatták a hatóságok. A Központi Nyomozó Főügyészség az alpolgármestert azzal gyanúsítja, hogy százmillió forintnyi kenőpénzt fogadott el, hogy biztosítsa egy reklámcég plakátjainak elhelyezését Óbudán. A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezésére fiktív szerződéseket kötöttek.

A Magyar Nemzet cikkében emlékeztet,

korábban Kiss László érintettségével kapcsolatban az ügy egyik szereplője azt vallotta, hogy a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett, készpénzben felvett pénzösszegekből Kiss László polgármesternek is adni kellett. Azt persze az ügyészek vizsgálják, hogy itt klasszikus befolyással üzérkedéssel van-e dolguk, azaz Kissre csak hivatkoztak a bűnözők, ám valójában a pénzt ők tették zsebre, vagy pedig korrumpálták a Gyurcsány-párti polgármestert.

További részletekért kattintson.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában