Deep State

2024.07.22. 07:29

A demokraták vezetése és a fősodratú liberális média elárulták a saját szavazóikat

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője Joe Biden visszalépéséről nyilatkozott a Mandinernek.

MW

A Deep State ezzel két súlyos bűnt követett el az amerikaiakkal szemben

Forrás: AFP

Fotó: Jim Watson

„Senkit nem ért váratlanul Joe Biden visszalépése a jelöltségtől. A Newsmax és az NBC még a bejelentés megközelítőleges időpontját is megírta péntek délután” – mondta el Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója.

Az elnökjelölti vita óta mindenki tisztában volt azzal, amit a konzervatívok évek óta állítottak: 

Joe Biden alkalmatlan arra, hogy betöltse az USA elnöki tisztjét

 – tette hozzá a főigazgató.

„Csupán azért maradhatott versenyben az újraválasztásért, mert a demokraták vezetése és a fősodratú liberális média, lánykori nevükön a Deep State, közös erővel az utolsó utáni pillanatig titkolni igyekezett a nyilvánvalót – fejtette ki álláspontját a Mandinernek a főigazgató.

„A Deep State ezzel két súlyos bűnt követett el az amerikaiakkal szemben: egyrészt megfosztották a választókat attól a joguktól, hogy – az USA hagyományainak megfelelően – az előválasztások során ők döntsenek Joe Biden utódjáról. A demokrata vezetés minden olyan jelöltet ellehetetlenített, aki Joe Biden ellen eséllyel léphetett fel, pedig pontosan tudták, hogy az elnök egészsége rohamosan romlik. Ezzel elárulták saját szavazóikat. Másrészt tarthatatlan az a helyzet, hogy a nyugati világ legerősebb hatalmát egy olyan ember vezesse, akinek szellemi és fizikai egészsége nem teszi lehetővé, hogy megbirkózzon az egyre veszélyesebb világunk fokozódó kihívásaival. Az alkotmány szerint januárig, vagyis még egy fél évig az USA elnöke – katonai főhatalom birtokosa – egy olyan személy lesz, akiről mindenki, a nyugati világ ellenségei is, pontosan tudja, hogy az ország nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti” – mondta el Szánthó Miklós.

„Bárki lépjen is Joe Biden helyébe, ennek az elitnek a jelöltje lesz, nem a szavazóké, akiket nemes egyszerűséggel kiforgattak a döntés jogából” – hívta fel a figyelmet a főigazgató.

A világ vezetőinek egy része úgy tesz, mintha Biden hős lenne, és nem egy alkalmatlan vezető

Néhány politikai vezető szerint a bukott amerikai elnök felelősségteljes döntést hozott.

Keir Starmer brit kormányfő azt mondta: „Tiszteletben tartom Biden elnök úr döntését, és várom, hogy együtt dolgozhassunk az elnöksége hátralévő részében.” Hozzátette: „Tudom, hogy Biden elnök, ahogyan egész figyelemre méltó karrierje során tette, a döntését az alapján hozta meg, hogy szerinte mi szolgálja az amerikai nép érdekeit.”

Olaf Scholz német kancellár az X közösségi oldalon hangsúlyozta: „Joe Biden nagyon sokat elért: az országáért, Európáért, a világért. Neki köszönhetően a transzatlanti együttműködés szoros, a NATO erős, az USA pedig jó és megbízható partner számunkra. Elismerést érdemel az a döntése, hogy nem indul újra a választásokon.”

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hangoztatta: „Biden elnököt évek óta ismerem. Ő nagyszerű ember, és minden, amit tesz, a hazája iránti szeretet vezérli. Elnökként a kanadaiak partnere – és igazi barátja.”

Simon Harris ír kormányfő hangoztatta: „Joe Biden minden hivatalában, amelyet betöltött, mindig is rendíthetetlen hangja és szenvedélyes munkása volt az Írország szigetén belüli békének, és országunk nagy adósa neki ezért.”

Kisida Fumio japán miniszterelnök kijelentette, tiszteletben tartja Joe Biden amerikai elnök döntését. Hangsúlyozta egyben, hogy a két ország szövetsége továbbra is létfontosságú.

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azt mondta: „Köszönjük Joe Biden elnök úrnak, hogy az évek során rendületlenül támogatta Izraelt. Az Ön rendíthetetlen támogatása, különösen a háború alatt, felbecsülhetetlen volt. Hálásak vagyunk az Ön vezetéséért és barátságáért.”

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az X-en azt írta: „Minden csodálatom és elismerésem az elnök, JoeBiden bátor és méltóságteljes döntéséért. Határozottságának és vezetői képességének köszönhetően az USA túljutott a világjárványt követő gazdasági válságon és a Capitolium elleni súlyos támadáson, példamutatóan támogatta Ukrajnát Putyin elnök orosz agressziójával szemben. Nagyszerű gesztus egy nagyszerű elnöktől, aki mindig is a demokráciáért és a szabadságért küzdött.”

Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta: tiszteli Biden lépését. „Döntését azzal indokolta, hogy az országot saját maga elé akarja helyezni. Ez az érvelés tiszteletet parancsol.”

Az új-zélandi kormányfő, Christopher Luxon ugyancsak az X-en hangoztatta: „Biden elnök a közszolgálatnak szentelte az életét, és ez nagy tiszteletet érdemel. Köszönöm az elnök úrnak az Egyesült Államok vezetését és az Új-Zéland iránti elkötelezettségét. Alig várom, hogy együtt dolgozhassak vele elnöksége hátralévő részében.”

Nicolas Maduro venezuelai elnök azt írta: „Úgy gondolom, hogy a legészszerűbb és leghelyesebb döntést hozta meg (Biden). A családját és az egészségét helyezte előtérbe. Rájött, hogy ebben a korban és meggyengült egészségi állapotában nem tudja vállalni országa vezetését, nemhogy egy elnökjelöltséget.”

 

 

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában