Árvíz

2024.06.07. 13:46

Már a teljes hazai Duna-szakaszon érezteti hatását az árhullám

A Duna teljes hazai szakaszán érezteti hatását az árhullám, a magyarországi folyószakaszokon több mint 600 kilométer hosszan védekeznek – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.

MW

Árad a Mosoni-Duna Győr belvárosában 2024. június 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Tájékoztatásuk szerint a nagybajcsi tetőzést követően a vártnál ugyan lassabban, de apadásnak indult a Duna a szigetközi szakaszon. A hullámtérben a dús aljnövényzet továbbra is lassítja a víz átfolyását, hiszen az elöntött, növényzettel borított ártérről most lassabban jut vissza a víz a mederbe. Ennek hatására Budapesten szombat délelőtt várható a tetőzés az alsó rakpart szintje körüli vízállással.

Az OVF közleménye szerint a Duna németországi és ausztriai részvízgyűjtőin csütörtökön sem hullott számottevő eső. A legfrissebb előrejelzés vasárnaptól mutat újra csapadékosabb időjárást, azonban ez a jelenlegi árhullám levonulását jelentősen nem befolyásolja.

A felső szakaszokon a német, az osztrák, illetve a szlovák mérések és előrejelzések továbbra is nagyon lassú apadást mutatnak, a péntek reggeli adatok szerint a hazai szakaszon hosszan elnyúló tetőzésre és némileg alacsonyabb vízállásokra lehet számítani – közölték.

A szombati, budapesti tetőzésen kívül másutt az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő tetőző vízállások várhatók – írták.

Kitértek arra: nagyon lassú az apadás a Szigetköz területén és Győrnél is, ez tovább lassítja a víz útját a Duna alsóbb szakaszain és a tetőzés péntek dél körül Gönyű térségében jár, ahol tart a védekezés az átvezényelt tiszai vízügyesekkel együtt.

Feltorlódott folyami hordalék a Dunán a II. kerületi Slachta Margit rakpartnál a Margit híd közelében2024. június 7-én. Az érkező dunai árhullám miatt a Budapest Közút már lezárta a forgalom elől a budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a Rákóczi híd között, illetve a pesti alsó rakpartot a Népfürdő utca és a Közraktár utca között. A folyó tetőzése a fővárosban június 8-án várható, 660 centiméter körüli vízállással
Fotó: Lakatos Péter / Forrás: MTI

A megerősített vízügyi őrszolgálatot 317 dunai és tiszai vízügyes szakember közösen látja el a nap 24 órájában, mivel az árhullám tartóssága miatt fokozott figyelmet kell fordítani az árvízvédelmi töltéseken esetlegesen előforduló jelenségek felderítésére – hangsúlyozták. Hozzátették: egy ilyen tartós árvíznél a gátak átnedvesedhetnek, emiatt csökkenhet a szilárdságuk, ezért rendkívül fontos a szakképzett vízügyes őrszolgálat jelenléte.

A vízügy szakemberei folytatják az árvízvédelmi munkálatokat valamennyi érintett szakaszon a Rábán, a Murán, a Dráván, a Tarnán és a Zagyván is – áll az OVF közleményében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában