Vita

2024.06.28. 07:35

Először csapott össze Joe Biden és Donald Trump

Az idei novemberi elnökválasztás előtt most először vitázott Joe Biden, hivatalban lévő elnök és elődje, Donald Trump.

MW

Donald Trump és Joe Biden az első televíziós vitán

Forrás: NurPhoto via AFP

Fotó: Kyle Mazza

Amerikai keleti parti idő szerint este kilenckor, itthon pedig csütörtök hajnalban kezdődött az első vita Donald Trump és Joe Biden között. A vitára a CNN stúdiójában Atlantában, Georgia államban került sor.

Gazdaság

Az első kérdés a magas megélhetési költségekről szólt, amelyeket Joe Biden azonnal elődjére fogott, akitől szerinte egy „szabadesésében lévő” gazdaságot örökölt. Hangsúlyozta munkásosztálybeli származását, és biztosította a nézőket, hogy „keményen dolgozik” a problémák megoldásán.
Kétmillió új lakást szeretne építeni, a bérleti díjakat pedig korlátozná – ígérte Biden. Emlékeztetett rá, hogy csökkentette a vényköteles gyógyszerek árát, amelyek sokaknak jelentettek problémát.

Trumpot az adócsökkentésekről kérdezte a műsorvezető. A volt elnök úgy fogalmazott: az adócsökkentés a valaha volt legnagyobb gazdaságot ösztönözte, közvetlenül a COVID előtt. És még a COVID után is olyan erős volt, hogy sokkal jobban tudtuk átvészelni a járványt, mint bármely más ország – tette hozzá a republikánus politikus. 

Sokkal kevesebb adóval több bevételre tettünk szert. Az ország úgy ment, mint még soha

– húzta alá.

Fontos és megosztó téma az Egyesült Államokban az abortusz kérdése. Donald Trump erről azt mondta, hogy az államok hatáskörébe utalná vissza azt. Hozzátette, hogy nem tiltja be az abortusztablettát a megválasztása esetén.

Biden szörnyű ötletnek tartja, hogy az államok szabályozzák az abortuszt.

Migráció

A határvédelem kérdése is fontos pontja volt a vitának. Ezzel kapcsolatban Donald Trump elmondta: Amerikában volt a legbiztonságosabb határ, de Biden elhatározta, hogy megnyitja a határunkat, megnyitja országunkat a börtönökből, az elmegyógyintézetekből származó emberek, a terroristák előtt. Kiemelte:

jelenleg hazánkba érkezik a legtöbb terrorista. Terroristák a világ minden tájáról, nemcsak Dél-Amerikából, hanem a Közel-Keletről, mindenhonnan, a világ minden tájáról.

Már nincsenek határaink, minden állam határállam lett – hívta fel a figyelmet Trump. Az illegális migránsok, akiket Biden engedett be, amerikai polgárokat gyilkolnak.

Ezt hívom Biden-féle migránsbűnözésnek

– mondta a volt elnök, utalva az elmúlt napokban nagy port felvert gyilkosságokra, köztük egy 12 éves kislány megölésére.

Szó szerint civilizálatlan ország vagyunk – mondta Trump, sürgetve a tömeges kitoloncolást, mielőtt az illegálisan érkezők tönkreteszik az országot. Felrótta Bidennek, hogy nem törődik a hadsereggel, az amerikai veteránokkal, akik „az utcán haldokolnak”.

Trump állításaira, miszerint a veteránok körében az elnöknek alacsony támogatottsága van, Biden azt mondta, hogy „minden, amit mondott, hazugság”.

Nagyon tiszteljük a veteránokat

– mondta.

Biden Trump elnökségének egyik ellentmondásos pillanatát is felidézte, amelyben állítólag azt mondta, hogy az elesett amerikai katonák „vesztesek és balekok”.

A fiam nem volt lúzer és nem balek

– mondta.

Te vagy a balek. Te vagy a vesztes – tette hozzá a volt elnökhöz fordulva. Trump azt válaszolta, hogy az idézet csak kitaláció, és soha nem mondta ezt.

Senki sem vigyázott jobban a katonáinkra, mint én

– tette hozzá.

A neki tulajdonított idézet ugyanolyan kitaláció volt, mint az oroszokkal való összejátszásról szóló pletykák, valamint az az eset, amikor 51 hírszerző ügynök állította, hogy Hunter Bidennek, az elnök fiának a szervizben hagyott laptopja orosz dezinformáció volt. Nem volt az, tényleg az elnök fiáé volt a laptop – szögezte le Trump.

Háborúk

A kérdések eddig a hazai ügyekre irányultak, de máris előkerült Afganisztán és az Egyesült Államok kaotikus kivonulása Kabulból.

Amikor kivonultunk, az volt országunk történetének legkínosabb napja

– mondta Trump.

Biden a legrosszabb főparancsnok, ha egyáltalán lehet őt így nevezni – jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy ha ő maradt volna az elnök, Putyin nem támadta volna meg Ukrajnát. Rengeteg ember halt meg, és Biden nem tett semmit, hogy ezt megakadályozza, sőt még bátorította is Oroszországot az invázióra.

Nem elfogadhatóak Putyin feltételei

– mondta Trump, hozzátéve, hogy ennek a háborúnak el sem kellett volna kezdődnie. Biden kétszázmilliárd dollárt vagy még többet adott Ukrajnának, ami rengeteg pénz.

Zelenszkijt a valaha volt legnagyobb üzletembernek nevezte, mert ahányszor Amerikába jön, mindig hatvanmilliárd dollárral távozik. Nem kellene ezt a pénzt a háborúra költenünk – hangsúlyozta Trump, egyben megígérte, hogy ha megválasztják, még a január 20-i hivatalba lépése előtt megállítja a háborút.

Putyin háborús bűnös, és az a célja, hogy visszaállítsa a korábbi szovjet birodalmat

– hangsúlyozta Biden. Egész Ukrajnát akarja, és nem is fog itt megállni.

És mellesleg az összes pénz, amit Ukrajnának adunk, az itt az Egyesült Államokban gyártott fegyverekből származik. A fegyvereket adjuk nekik, nem a pénzt – mondta Biden, hozzátéve, hogy a NATO-tagállamok is ugyanannyi pénzzel támogatják a háborúban álló országot.

A közel-keleti helyzetre áttérve Biden elmondta, hogy a Hamász az, amely a háború folytatását akarja, mert nem hajlandó elfogadni a három fázisból álló tűzszüneti tervet. Erre „keményen próbálják rávenni” őket.

Az egyetlen dolog, amit megtagadott Izraeltől, az az egytonnás bombákból álló szállítmány volt, mert azt lakott területen bevetve rengeteg embert ölnének meg. Ezen kívül minden fegyvert biztosít Izraelnek, amire csak szüksége van.

Biden azzal dicsekedett, hogy az Izrael elleni iráni rakétatámadás után ő volt az, aki „megszervezte a világot Irán ellen” és megmentette Izraelt.

Trump szerint ugyanakkor az európai országok jóval kevesebb pénzt tettek az ukrajnai háborúba, mint az Egyesült Államok. Biden mért nem vette rá őket, hogy tegyék bele a részüket, mint ahogy ő tette a NATO esetében – tette fel a kérdést Trump.

Izrael az, aki jót akar

– szögezte le a volt elnök. Engedni kellene, hogy befejezze, amit elkezdett. Szerinte Biden egy „gyenge palesztin”.

Biden ezután azzal vádolta Trumpot, hogy ki akar lépni a NATO-ból, pedig Amerika ereje a szövetségeiben is rejlik. Azzal riogatott, hogy a republikánus politikus a nukleáris háborút robbantaná ki azzal, ha hagyná, hogy Putyin ellenőrzést szerezzen Ukrajna felett, mert azután Lengyelországot is megtámadná, amely pedig NATO-tagállam, így vonatkozik rá az 5. cikkely.

Ötven másik országot vett rá, hogy támogassa Ukrajnát, köztük Japánt és Dél-Koreát – dicsekedett Biden, hozzátéve, hogy még soha egyetlen nagy európai háború sem maradt Európában.

Trump a vitában nem adott egyértelmű választ arra, hogy támogatná-e egy független palesztin állam létrehozását. Szerinte a fő probléma jelenleg az, hogy Amerika „minden pénzt elkölt” és „megölik” a kereskedelelemben. Nagyszerű kereskedelmi megállapodásokat kötött az európai nemzetekkel – hangsúlyozta Trump.

Biden most csak azért játszadozhat a NATO-val, mert rávette az európaiakat, hogy több száz milliárd dollárt adjanak

– mutatott rá Trump. Most megint mindenki számláját az Egyesült Államok fizeti – hívta fel a figyelmet.

A jelenlegi elnököt megkérdezték a koráról is és arról, hogy a második ciklus végén 86 éves lesz – végül is ő a legidősebb elnök, akit valaha beiktattak. Az elnök elismerte, hogy gyakran kritizálják a kora miatt, és azzal vágott vissza: Trump „három évvel fiatalabb és sokkal kevésbé kompetens”.

Biden szerint Trump nyafog és nem bírja elviselni a vereséget, pedig egyetlen bíróság sem adott igazat a 2020-as választás eredményével kapcsolatos kétségeinek. Egyúttal megkérdőjelezte, hogy Trump elfogadná a 2024-es választás eredményét. A volt elnök a második ciklusa végén 82 éves lenne, de azt mondta, olyan jó formában érzi magát, mint 25-30 évvel ezelőtt. A vitában aláhúzta: ha a választás tisztességes, törvényes és jó, természetesen elfogadja az eredményét.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában