Őrült ötlet

2024.05.30. 19:30

Magyarország ellenzi a világháborús kockázattal járó NATO-misszió létrehozását

Hatalmas csata várható a NATO pénteki tanácskozásán, ugyanis az észak-atlanti szövetség bele kívánja préselni Magyarországot is az Ukrajna támogatására szolgáló, világháborús veszéllyel járó missziójába - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nagykátán.

MW

Vízi átkelést végrehajtó katonák csónakot visznek (illusztráció)

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Hannibal Hanschke

A tárcavezető a városban tartott kampányesemény előtt arról számolt be, hogy a hétfői európai uniós tanácskozásból kiindulva óriási csatára készül a NATO pénteki informális külügyminiszteri ülésén.

Aláhúzta: az észak-atlanti szövetség átlépte a saját maga által előzőleg felrajzott vörös vonalakat azzal, hogy növelni kezdte koordináló szerepét a fegyverszállítások és az ukrán katonák kiképzésének terén, illetve százmilliárd eurót áll szándékában összegyűjteni az ország támogatására.

 

És ez a NATO-t minden eddiginél közelebb viszi a háborúhoz. Ez az ukrajnai NATO-misszió világháborús kockázattal jár, ezért Magyarország ellenzi ennek létrehozását

– figyelmeztetett.

Magyar katonákat nem engedünk részt venni ebben a misszióban, magyar területeket nem engedünk felhasználni ilyen tevékenységre, illetve a magyar adófizetők pénzét megóvjuk attól, hogy erre költsék

– szögezte le.

Szijjártó Péter ugyanakkor rámutatott, hogy ez állandó küzdelem, folyamatos a nyomás annak céljából, hogy hazánkat is belepréseljék az ukrajnai NATO-misszióba.

Közben pedig az látszik, hogy őrültebbnél őrültebb ötletek merülnek fel, tehát egyes európai politikai vezetők már sorkatonaságról beszélnek

– mondta.

Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy ez a felvetés nyilvánvalóan nem független Brüsszel és egyes európai vezetők háborús terveitől.

Azonban mi, magyarok természetesen soha nem fogjuk engedni azt, hogy a magyar fiatalok egy másik ország háborújába menjenek

– emelte ki.

Június 9-én komoly lehetősége lesz a magyar embereknek megerősíteni ezt a pozíciót, hogy magyar fiatalok, magyar emberek más ország háborújába nem mehetnek el

- tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában