Demonstrálnak

2024.02.05. 18:12

Körbevették Rómát az európai agrárpolitika ellen tüntető gazdák traktorai

Traktorokkal vették körbe az olasz fővárost az egész országból érkező tüntető gazdák, akik több ponton elfoglalták a Rómába bevezető országutakat hétfőn.

MW

Az uniós agrárpolitika ellen tüntető olasz gazdák traktorokkal akadályozzák a forgalmat egy autópályán, a Nápolytól északra fekvõ Casertánál 2024. február 3-án

Forrás: MTI/EPA/ANSA

Fotó: Cesare Abbate

A Rómába vezető országutak majdnem mindegyikén traktorsort látni. A tervek szerint az éjszakát a földeken töltik, melyeket ingyen bocsátottak rendelkezésükre a tulajdonosok.

A legnépesebb csoport Toszkánából tart a főváros fele: a közel négyszáz traktor érkezését a késő esti órákban várják.

 A gépek az országutakon haladnak, sorfaluk jelentősen lassítja a járműforgalmat.

Andrea Porro, az Agrár Felszabadítás nevű mozgalom vezetője úgy nyilatkozott, terveik szerint csütörtökig ezernél is több traktor vehetik körbe Róma városát.

Egyelőre nem lépnek be Róma területére, mivel nem kaptak rá engedélyt.

A hatóságoktól azt kérték, hagy vonulhassanak be a városközpontba. A hét végére országos megmozdulást szerveznek. Fel akarnak szólalni a kedden kezdődő Sanremói Dalfesztivál színpadán is.

Az olaszországi gazdatüntetések január 19. óta tartanak. Bolognában hétfőn koporsóval vonultak fel a mezőgazdaságban dolgozók az agrárágazat halálát hirdetve. Az északi Torinó és a déli Caserta városon kívüli területén is traktoros tüntetések zajlottak: Casertában a gazdák zöldséget és gyümölcsöt osztottak.

Tiltakozások zajlanak Szardínia és Szicília szigetén.

Milánóban néhány traktor napok óta Lombardia tartományi székháza előtt állomásozik, és ezeket a gazdákat egy tehén is kíséri.

A nemzeti színű zászlókkal díszített traktorok az európai agrárpolitika megszorításai, valamint a szintetikus agrár- és élelmiszertermékek ellen tüntetnek.

Giorgia Meloni miniszterelnök Japánban folytatott tárgyalásairól üzent, hangoztatva, hogy

 kormánya készen áll meghallgatni a gazdákat.

"Kormányzásunk kezdete óta kiemelt figyelmet fordítunk a mezőgazdasági szektorra, növeltük az ágazatnak szánt forrásokat, és a gazdasági helyreállítási csomagból már 8 milliárd eurót különítettünk el a szektornak" - nyilatkozta Meloni.

Úgy vélte,

 Brüsszel téves "ideológiai" agrárpolitikája vezetett a gazdák tiltakozásához. 

Megjegyezte, hogy Olaszország elsőként tiltotta be a szintetikus élelmiszertermékeket egy novemberben született törvénnyel.

A Liga párt európai parlamenti frakcióvezetője, Marco Campomenosi azt mondta, 

a gazdatüntetések figyelmeztető jelzések az elhibázott európai döntések miatt, melyeket nem szabad nem észrevenni.

A júniusi európai parlamenti választással lehet helyretenni a jelenlegi Európai Bizottság hibáit - tette hozzá.

A Legambiente olasz környezetvédelmi szervezet közleménye szerint az Európai Unió zöldpolitikája "nem ellensége, hanem stratégiai szövetségese az agrárvilágnak".

Gazdatüntetések voltak Bulgáriában, a termelők a mezőgazdasági miniszter lemondását követelik

Több másik uniós tagországot követően Bulgáriát is elérték a gazdatüntetések, a termelők hétfőn a szófiai szaktárca épülete előtt Kiril Vatev mezőgazdasági miniszter lemondását követelték, aki szerintük képtelen volt megvédeni a gazdákat az agrárszektort sújtó, egyre nagyobb kihívásoktól. 

"Nem sikerült neki megvédenie az érdekeinket az ukrán termékek beáramlásától" - jelentette ki Venciszlav Varbanov volt mezőgazdasági miniszter a helyi bTV televíziónak nyilatkozva a bolgár fővárosban. 

Varbanov jelenleg a bolgár mezőgazdasági termelők szövetségét vezeti. Felbőszült gazdák a bolgár televízió képsorai szerint szalmát égettek a mezőgazdasági minisztérium épülete előtt, és a lángokat aztán tejjel oltották el. A termelők egy fontos fővárosi útvonalat is eltorlaszoltak egy ideig. 

A tüntetők nem vettek részt Nyikolaj Denkov miniszterelnök más gazdaszervezetek képviselőivel tartott vasárnap esti megbeszélésén. Utóbbi gazdaszervezetek a tagságukkal tartott konzultációt követően akarnak arról dönteni, hogy elfogadják-e a kormány által felajánlott részleges kárpótlást, vagy beváltják korábbi fenyegetésüket, és országos megmozdulást szerveznek keddre. 

A bolgár gazdák tisztességtelen versenyre hivatkozva egyéb ukrán termékek mellett a búza, kukorica és repce importjára vonatkozó tilalmat sürgetik, és kárpótlást akarnak az ukrajnai háborúval összefüggő veszteségeikért. 

Az utóbbi időben Európa-szerte gazdatüntetések voltak az alacsony eladási árak, a növekvő költségek, a túlszabályozás az és olcsó agrárimportok ellen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában