Magyar légierő

2022.04.08. 14:54

Harmadszor is riasztották a légtérvédelmi készültség vadászgépeit

Bombafenyegetések miatt kellett felszállni a vadászgépeknek több ízben pénteken.

Harmadszor is levegőben a Gripenek. 

Péntek délután harmadszor is riasztást kaptak a Magyar Honvédség vadászai. A géppárnak 17 óra körüli időben azért kellett felszállnia, mert egy Ausztria felől érkező, Piston típusú kisrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással.

A NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központ riasztását követően a légvédelmi készültséget ellátó Gripenek haladéktalanul felszálltak. Miközben azonosították a repülőgépet, annak vezetőjével a légiirányítás is felvette a rádiókapcsolatot.

A vadászrepülőgépek a kisgépet Szegedre kísérték, majd visszatértek a kecskeméti bázisukra – jelentette a Honvédelmi Minisztérium.

 

Korábban írtuk:

Ismét riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) péntek délután az MTI-vel.

Mint írták: rövid időn belül kétszer szálltak fel a Gripenek pénteken délután. Ezúttal egy Moszkvából Belgrádba tartó – szintén bombafenyegetést jelző – utasszállító repülőgép miatt riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó vadászgépeit.

A Gripenek a felszállást követően azonosították a szerb A319-es repülőgépet és kikísérték a magyar légtérből. A géppár ezt követően visszatért a kecskeméti bázisra – olvasható a HM közleményében.

 

Az első hír:

Bombafenyegetés miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit péntek délután – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

A közlemény szerint egy Szentpétervárról Belgrádba tartó A319-es szerb utasszállító repülőgép jelzett bombafenyegetést a polgári légiirányítás felé. Ezért a NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központja riasztotta a Magyar Honvédség vadászgépeit, amelyek a felszállást követően a repülőgépet kikísérték a magyar légtérből.

A Gripenek ezt követően visszatértek a kecskeméti bázisra – írta a HM.

 

Borítókép: A légierő JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépe a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison 2021. június 1-jén. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában