Ország-világ

2021.02.05. 07:01

Szent Imre Kórház főigazgató: mindannyian azért dolgozunk, hogy megállítsuk a vírust

Bedros J.Róbert, a Szent Imre Kórház főigazgatója, a miniszterelnök főtanácsadója szerint az elmúlt hetekben csökkentek a számok, de a napokban enyhén emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben. Éppen ezért a kormány azon dolgozik, hogy minél hamarabb a lehető legtöbb vakcinát be tudja hozni.

Bedros J. Róberttel az Origo készített interjút.

Néhány hete stagnál az új fertőzöttek száma. Milyen most a Szent Imre Kórház leterheltsége? Tudtak az orvosok, nővérek kicsit pihenni, vagy még nincs erre lehetőség?

Valóban csökken az új keletű COVID- fertőzéssel kórházba kerülők száma, egyre több beteget gyógyítunk meg, és ezáltal az osztályok ilyen irányú terhelése is mérséklődik. Azonban a betegellátással párhuzamosan zajló COVID-tesztelések és az egyre növekvő számú védőoltás beadása jelentősen leterheli a kórház dolgozóit. Pihenésre ily módon nem sok lehetőség van, bár az tény, hogy a járvány második hullámának csillapodásával a kollégák leterheltsége is egy kevésbé megterhelő szintre csökken.

Rendkívüli időkben, erejüket megfeszítve álltak kiválóan helyt, valóban örülnének a pihenésnek, de amíg a járvány tart, menni kell tovább, hogy minél több ember életet tudjunk megmenteni.

Több mutáns vírus is megjelent már Európában – Angliában, Franciaországban -, ezek közül az angol mutáns vírus itthon is fertőz. Látnak-e különbséget a betegek tüneteinél? Mások-e most, mint például fél éve?

Egyelőre ugyanolyan tüneteket tapasztalunk, mint korábban, ebben nincs különbség. Arányaiban a betegek 53 százaléka enyhe tünetekkel jelentkezik. 19 százalékuk van súlyos állapotban és 2-3 százalékuk kerül lélegeztető gépre. Azt mi nem tudjuk, hogy pontosan melyik vírus fertőzte meg a kórházi kezelésre szoruló beteget, mert ezeket a vizsgálatokat Nemzeti Népegészségügyi Központ végzi el bizonyos betegmintákon. Egyelőre szerencsére nem tapasztaljuk a mutánsvírusok megjelenését, ami számunkra elsősorban a fertőzésszám emelkedésében nyilvánulna meg, hiszen az újabb változatok sokkal fertőzőbbek a korábbinál.

Továbbra is az idősebb korosztály van veszélyben, vagy fiatalabb koronavírus-fertőzöttek is vannak a kórházban?

Decemberhez képest mostanra 33-35 százalékkal csökkent az ellátásra szoruló gyanús és pozitív esetek száma. Most is főleg idősebb koronavírusos betegeket ápolunk; a betegek 40-48 százaléka tartozik ebbe a korosztályba – ebben sem tapasztalunk érdemi változást.

Másként kezelik most a betegeket, mint a tavaszi vagy az őszi időszakban? Milyen gyógyszereket tudnak jelenleg használni? Alkalmazzák a bamlanivimab nevű készítményt?

A kezelés módja nem változott, de kétségtelen, hogy sokkal több tapasztalat van a hátunk mögött, sokkal több információ áll a rendelkezésünkre és a gyógyszeres terápiára vonatkozó iránymutatások is bővültek a tavaly tavaszi hullám óta. Minden feltétel adott, lélegeztetőgépek, maszkok, szükséges eszközök, a COVID-ellátásra szolgáló remdesivir és farapiravir hatóanyagú antivirális gyógyszerek is a rendelkezésünkre állnak. Mi nem használjuk a bamlanivimabot, ez a készítmény egyelőre az Országos Korányi Pulmonológiai Intézményben, valamint a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben áll rendelkezésre. Ha szélesebb körben elérhetővé válik, mi is adjuk a betegeinknek.

Beoltották az egészségügyi dolgozókat. Milyen oltási reakciókkal találkoztak?

Munkatársaink túlnyomó többsége kérte a vakcinát, ők már a második oltáson is túl vannak.

Mindössze néhányan panaszkodtak enyhe izomfájdalomra a szúrás helyén, illetve páran fáradékonyabbnak érezték magukat egy-két napig. Mindez nyilvánvalóan eltörpül egy COVID-fertőzés kockázatai mellett.

A Magyarországon engedélyezett oltásokra vonatkozóan az emberek véleménye megoszlik, van, aki ezt az oltást szeretné beadatni, van, aki a másikat. Azt ki lehet jelenteni, hogy minden oltás teljesen biztonságos és hatékony?

Minden gyógyszer, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet jóváhagy, egyértelműen biztonságos. Fontos hangsúlyozni, hogy ha valaki az oltás után elkapja a vírust, akkor minden esélye megvan arra, hogy vagy tünetmentesen vészeli át a fertőzést, vagy enyhe lefolyású lesz a betegsége, és nagy esély van arra, hogy nem adja tovább. Vagyis a vakcina megvéd bennünket egy súlyos, akár végzetes kimenetelű megbetegedéstől, ezért én is arra biztatok mindenkit, hogy regisztráljon, ha még nem tette meg, és amint lehetséges, oltassa be magát.

A kínai vakcina az egyedüli, ami teljes, elölt vírust tartalmaz. Ez jelentheti azt, hogy ez a vakcina a mutációk ellen is hatékonyabban védhet, mint a vírusvektor vakcinák esetében – Szputnyik, Astra Zeneca-, vagy a teljesen új, mRNS-alapú Pfizer esetében?

Több olyan vakcina van, amelyik elölt (inaktivált) vírust tartalmaz, de Magyarországon csak a Sinopharm termékének a behozatala van tervben. Sokan hiszik, hogy az ilyen típusú készítmények nem olyan jók, de ez nem feltétlenül igaz. A vírus az S-protein segítségével kapcsolódik a sejtek receptoraihoz. Az immunrendszerünk a fehérje számos epitópját ismeri fel, és arra ad választ. Ha egy mutáció miatt néhány epitóp kiesik, attól még ugyanúgy felismeri az immunrendszer, csak a vakcina 90 százalék helyett mondjuk 80 vagy 70 százalékban ad majd védettséget.

Egyre többen kérik a védőoltást – többen regisztrálnak -, és ez jó hír. Ön hogyan látja: ha érkezik megfelelő számú vakcina az országba, mennyi idő alatt lehet beoltani több millió embert?

Valóban kulcsfontosságú, hogy minél többen kérjék a vakcinát, mert a nyájimmunitás elérése nélkül nem tudjuk legyőzni ezt a vírust. Örülnék, ha ilyen típusú problémával kellene szembenéznünk, hogy hirtelen itt terem mind a 10 millió honfitársunk beoltásához elegendő vakcina, de nem ez a realitás. Az látszik, hogy a kormány erőfeszítéseinek köszönhetően folyamatosan nagyobb mennyiségű oltóanyag érkezik majd az elkövetkező hónapokban, ezzel biztosan tudjuk tartani a tempót.

Ha pedig szükséges, akkor képesek vagyunk megszervezni, hogy 2-3 nap alatt 1-1,2 millió embert is be lehessen oltani.

Most, hogy az egészségügyi dolgozókat beoltották, lehet már vizsgálni, hogy a vakcina mennyi ideig ad védettséget? Ezt Magyarországon vizsgálják a beoltottaknál?

Nem lehet még vizsgálni, egyszerűen nem múlt még el elegendő idő; a második oltás beadása után is legfeljebb pár héttel vagyunk túl. Legalább 4-6 hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy érdemben lehessen vizsgálni a védettséget, ehhez havonta kell ellenőrizni az antitest-szintet.

Látjuk, hogy Portugáliában és Franciaországban is újra súlyosan fertőz a vírus: megteltek a kórházak, a helyzet rosszabb lett, mint néhány hete volt. Hogyan látja, egy esetleges enyhítés most milyen következményekkel járhat itthon?

A múlt héten arról döntött a kormány, hogy február végén vizsgálják meg újra a helyzetet. Járványügyi szempontból sajnos ma még valóban túl korai lenne a korlátozások feloldása.

Hónapokon keresztül valamennyien áldozatokat hoztunk a járvány megfékezése érdekében és számos nemzetközi példa mutatja, hogy alig néhány hét leforgása alatt is súlyos következményei lehetnek a korai enyhítésnek.

Az elmúlt hetekben csökkentek a számok, de a napokban enyhén emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben. Nem lehet elégszer elmondani, mennyire fontos a szabályok betartása, mert csak így menthetünk meg emberéleteket. Tudom és megértem, hogy sokan kezdenek már elfáradni, mert vannak olyan szabályok, amelyeket bizonyos területeken egyre nehezebb betartani, de tudomásul kell venni, hogy amíg nem érjük el a nyájimmunitást, csak így tudunk védekezni. Éppen ezért a kormány azért dolgozik, hogy minél hamarabb a lehető legtöbb vakcinát be tudja hozni, mert az látszik, hogy a közös európai beszerzésből sajnos nem érkezik a tömeges oltáshoz elegendő oltóanyag. Ahhoz, hogy az Európai Bizottság által is szorgalmazott 70 százalékos oltottsági szintet elérjük, más vakcinákra is szükség van. Az AstraZeneca oltóanyagát már az EU is engedélyezte, így ezzel az oltóanyaggal is végezhetik az oltásokat. Az orosz vakcinából 1 millió ember oltásához elegendő vakcinát várunk a következő hónapokban, több részletben. Kedden megérkezett az első koronavírus elleni vakcina-szállítmány Oroszországból. Az első körben 20 ezer ember oltásához elegendő oltóanyagot szállítottak Magyarországra. A kínai vakcinával eddig több mint 15 millió embert oltottak be világszerte, kiváló tapasztalatokkal, de az uniós hatóságok még mindig nem engedélyezték. A kormány döntése szerint minden olyan vakcina, amivel több mint egymillió embert oltottak be, itthon is megkapja az ideiglenes veszélyhelyzeti engedélyt. Ettől persze még a Nemzeti Népegészségügyi Központ minden egyes oltóanyagot külön is ellenőriz.

Borítókép: Bedros J. Róbert

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában