belháború

2020.05.02. 08:01

Baloldali játszmák eszköze lehetett a BKK-s zaklatási ügy

Gyurcsányék az új jegyrendszerre is rátennék a kezüket.

Budapest, 2012. november 7. Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter beszél meghallgatásán a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság ülésén az Országházban 2012. november 7-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A fővárost vezető baloldali koalíció belső hatalmi harcaira világít rá a Budapesti Közlekedési Központban (BKK) kipattant zaklatási ügy kezelése, a vélt vagy valós történések manipulatív kihasználása – jelentette ki a Magyar Nemzetnek tegnap Wintermantel Zsolt, a vállalat igazgatóságának fideszes tagja. Szavai szerint Draskovics Tibor, az igazgatóság elnöke Karácsony Gergely főpolgármestert is megvezethette a különböző javaslataival, valamint az általa lefolytatott és értékelt vizsgálattal.

„Gyurcsány Ferenc egykori mindenese egyúttal lehetővé tette Karácsony számára, hogy egy liberális »zászlóshajó« ügyben (#metoo) tűnjön fel kompetens vezetőként, miközben eltávolította az egyik legfontosabb és legnagyobb projekttel foglalkozó vezetőt, a DK útjában lévő Nagy Zsoltot, akit a zaklatásokkal vádoltak” – fogalmazott Wintermantel, hozzátéve: a következő célpont a főpolgármester által kinevezett vezérigazgató, Varga Ivett lehet.

A lap úgy tudja, a fővárosi pozíciók elosztásánál abban állapodott meg a baloldal, hogy az MSZP és a Párbeszéd kapja a vezérigazgatói posztot, ellentételezésként pedig a DK adta az igazgatóság elnökét. Ezt a megállapodást próbálja felrúgni a Gyurcsány-párt.

Nagy Zsolt eltávolítása pedig azért lehetett fontos a DK-nak, mert az elektronikus jegyrendszerben várhatók a legnagyobb értékű beszerzések, emellett Nagy az év elején jelezte: a jegykiadó automatákra kiírt új közbeszerzés jócskán túlárazott, s az ügyben indult audit megállapította a Draskovics bizalmasának tartott akkori vezérigazgató-helyettesnek, Kerékgyártó Jánosnak a felelősségét.

A BKK baloldali belháborúját mutatja az is, hogy csütörtökön Varga Ivett visszavonta a Draskoviccsal közösen kiadott nyilatkozatát, amelyben hazugnak és politikailag motiváltnak nevezték a Magyar Nemzetnek a zaklatási ügy körüli szabálytalanságokról megjelent cikkét.

Később újból kiadták a közleményt a két vezető aláírásával, ám abban már az is szerepelt, hogy a szexuális zaklatási ügy kezelését jelenleg a BKK felügyelőbizottsága vizsgálja.

Korábban már indult belső vizsgálat a zaklatási ügy kezelésével kapcsolatban, miután Nagy Zsolt jogorvoslati kérelemmel élt az általa tapasztalt szabálytalanságok miatt, ám ezt Karácsony leállította.

Borítókép: Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter beszél meghallgatásán a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság ülésén az Országházban 2012. november 7-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában