Járvány

2020.03.02. 11:52

Ismét aktualizálták a háziorvosoknak szóló eljárásrendet

A személyes kontaktusok minimalizálása érdekében volt szükség a módosításra.

Debrecen, 2017. január 5. Deményi Zsolt háziorvos vizsgál egy hajléktalan nõt az otthontalanokat segítõ Refomix Nonprofit Kft. Dobozi utcai nappali melegedõ és éjjeli menedékhelyén lévõ orvosi rendelõben, Debrecenben 2017. január 5-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Ismét aktualizálták a koronavírus miatt a háziorvosoknak szóló eljárásrendet – közölte az országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Müller Cecília elmondta azt is,

továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg Magyarországon, a laboratóriumban eddig 137 vizsgálatot végeztek erre vonatkozóan, pozitív minta nem volt.

„Minden háziorvosnak rendelkeznie kell védőfelszereléssel. Amennyiben ezekből hiányuk keletkezik, a mentőállomásokon depókat hoznak létre, ahonnan a háziorvosok igényelhetnek ilyen eszközöket” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

aki tüneteket érez magán, koronavírussal fertőzött területről érkezett haza, vagy esetleg érintkezhetett ilyen beteggel, az semmiképpen se menjen el a háziorvosi rendelőbe, hanem hívja fel orvosát.

Az eljárás szerint a háziorvos ilyenkor egy kérdőív alapján telefonon kérdezi ki a beteget, és megerősíti vagy elveti a fertőzés gyanúját. Amennyiben a betegség gyanúja felmerül, egy külön telefonszámon értesíti a mentőszolgálatot, amely az érintettet a lakhely szerinti területileg illetékes kórház infektológiai osztályára szállítja, ahol elkülönítik. A betegtől levett torokváladék-mintát az Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában vizsgálják, ha a minta pozitív, akkor a beteget átszállítják a Dél-pesti Centrumkórház erre kijelölt osztályára.

Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója arról beszélt, hogy a múlt héten tájékoztatást kaptak a WHO útmutatásain nyugvó magyar eljárásrendről. Ennek módosítása vált most szükségessé, de – mint fogalmazott -

megnyugtató megoldás született, hiszen ez minimalizálja a potenciális betegekkel a személyes kontaktus lehetőségét.

Kiemelte, egyetlen fertőzöttnél nincs szükség fizikai vizsgálatra, és a szakmai ajánlások is azt mondják, hogy influenza vagy más fertőzéses megbetegedés esetén pár napig mindenképpen maradjanak otthon a betegek, és csak egy esetleges szövődmény miatt keressék fel orvosukat.

A legfrissebb adatok szerint jelenleg 67 országban 89 071 beteget regisztráltak. Koronavírus-fertőzésben eddig 3044-en haltak meg, Európában 44-en, 45 074 ember felgyógyult a betegségből.

Mindkét szakember a személyes higiéniára hívta fel a figyelmet: a gyakori, szappanos kézmosásra, kézfertőtlenítésre. Lehetőleg zsebkendőbe tüsszögjünk, köhögjünk, ennek hiányában a könyökhajlatunkba.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában