Győri késelés

2019.12.08. 11:00

A jövő hét elején kiengedik a kórházból a megkéselt tanárnőt

A késelő diák édesapja meglátogatta a tanárnőt és csaknem egy órán át beszélgettek.

Az M1 úgy tudja: a tanárnő kész megbocsátani a diáknak.

Csütörtökön egy 17 éves fiú, a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulója késelte meg tanárát. Az 51 éves tanárnő a hátán, alkarján sérült, utóbbi miatt műtét is vár rá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkor azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek.

A megyei rendőr-főkapitányság emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A bíróság szombaton elrendelte a diák letartóztatását.

A Győri Törvényszék közleményében azt írta, hogy a legsúlyosabb – a személyi szabadság elvonásával járó – kényszerintézkedést azért rendelték el, mert a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás nehezítésének veszélye, a tanúk befolyásolásának lehetősége.

A fiatalkorú gyanúsított letartóztatását egyéni elhelyezés keretében hajtják végre – közölték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában