Óvodafejlesztés

2019.07.05. 23:05

Kárpátalja többségi nemzete is igényli gyermekei magyar nyelvű oktatását

Örvendetes, hogy Kárpátalján a többségi nemzet is igényli a magyar nyelv és kultúra elsajátítását már az óvodától kezdve, amihez a magyar kormány kész segítséget nyújtani – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken a hegyvidéki Ökörmezőn (Mizshirja), amikor átadta a magyar kormány támogatásával felújított, magyar csoportot foglalkoztató óvodát.

Köszöntőjében Potápi Árpád János hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy Kárpátalja nem magyarok által lakott térségeiben is igény mutatkozik a magyar nyelvű nevelés és oktatás meghonosítására. Ennek kiemelkedő példája, hogy

a nem magyar ajkú Ökörmező 2. számú óvodájának vezetése kérelemmel fordult a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséghez (KMPSZ), amely szerint a gyermekintézmény szeretne bekapcsolódni a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programba

azzal a feltétellel, hogy a helyi önkormányzat vállalná a felújítás költségeinek a felét – tette hozzá, megjegyezve, hogy a magyar anyanyelvű nevelőt a KMPSZ küldi az óvodába.

A politikus elmondta, a felújított kétszintes óvoda 1988-ban épült, és jelenleg összesen 172 gyermek látogatja. Jelezte, az intézmény kollektívája összesen 27 fő: 12 óvodapedagógus és 15 fő kiszolgáló személyzet. Mint vázolta, az óvodaprogram 2. ütemének támogatásából 5,4 millió forintot költöttek az épület homlokzatának szigetelésére és korszerűsítésére.

Potápi Árpád János kiemelte: a kárpátaljai tömbmagyarság terültétől távol eső kisvárosban fellépő igény a magyar nyelv és kultúra megismerésére, elsajátítására azt bizonyítja, hogy Kárpátalja többségi nemzethez tartozó lakossága nem magyarellenes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában