A dolgok változnak, a vers örök

Nyíregyháza - Ma, a költészet napján a versekre figyelünk – de mi a helyzet az év többi időszakában?

Álljunk meg egy versre! Ha máskor nem, legalább a költészet napja környékén... – javasolja, kéri Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Vers­mondók Egyesületének elnöke. – Állítsuk meg az időt, a napi rutint, és vessünk számot azzal, van-e időnk magunkra? Megfigyelni, konstatálni, mi történik velünk, bennünk, és hogy mindez sajátos-e? Képesek vagyunk-e megfogalmazni az érzéseinket, kapcsolatunkat egymással, a világgal? Ha egy percre megállunk, észrevesszük, hogy a saját nyűgjeink, bosszúságaink, szerelmünk, megrészegülésünk éppúgy fellelhető a többiek életében, mint az egyetemes és a magyar költészetben. Minden megélhető érzés ott lapul a szellemben és a lélekben, csak épp nem mindenki veszi a fáradtságot (vagy a bátorságot), hogy magába nézzen, hangot adjon neki. A költők ettől különlegesek, hogy ez a mulasztás nincs meg náluk. Felfedezik nekünk, helyettünk a legfontosabb emberi és emberen túli világot, és elénk tárják.

Túlél minden politikust

– A Magyar Versmondók Egyesületének szlogenje pontosan kifejezi azt, hogy a vers koroktól függetlenül él, vagyis örök érvényű. Túlél minden politikust, celebet, szájhőst, mert sokkal tisztább náluk. Egyfelől azzal foglalkozik, ami az ember és a világ maga, nem kertel, pontosan, precízen fogalmaz, ugyanakkor figyelmes; másfelől tiszta marad, nem tud korrumpálódni.

A magyar költészet nem csupán a világ élvonalába tartozik, de a történelmi és a kulturális sajátosságok, valamint a magyar nyelv egyedi szépségének köszönhetően akár az első is lehet. Épp az olyan költők miatt, mint József Attila, Ady Endre, Babits Mihály, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Nagy László, Pilinszky János, Váci Mihály vagy Ratkó József (végtelen hosszú a névsor).

Minden költőnknek megvan a saját életútja, benne a mindennapossággal, boldog és tragikus életszakaszokkal. Ami a nagy varázslat: a leghétköznapibb helyzeteket is úgy írják le, hogy vagy magunkra ismerünk benne, vagy egy általunk egyáltalán nem észlelt dologra, jelenségre, problémára, kérdésre hívják fel a figyelmünket. Ha így fedezzük fel a költőket, hamar rájövünk, hogy olyan pontos képet, olyan mély érzéseket, vágyat, hitet és indulatot, mint az Ajtót nyitok, a Szerelmi ciklusok vagy az Elbocsátó szép üzenet, semmi nem tud adni. Ki tudná pontosabban megfogalmazni azt, hogy mi a költészet lényege, mint József Attila, amikor azt mondja: „Lassan simítja arcomat a mámor/És bennem most száz élet kergetőz”? Ez maga az ember. Ráadásul – míg egy színésznek lehetősége adódik a szerepek által egy helyett száz életet élni – nekünk is megadathat a József Attila-i gondolat, hogy a költészet révén száz másik bőrbe, élethelyzetbe bújjunk, csöppenjünk. Olyanokba, amiket nem is reméltünk.

Sokgombócos fagyi

Arra a kérdésre, hogy összevethető-e a jelen költészete a Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós nevével fémjelzett korszakéval, Lutter Imre azt mondja, ma is élnek, mozognak közöttünk József Attilák, csak nem feltétlenül vesszük tudomásul.

– Legfeljebb akkor, amikor egy tisztességes, érdekektől mentes Nemzeti Alaptanterv részét képezik majd. De akkor már késő lehet, mert az idő vasfoga dönti el, hogy kiből lesz klasszikus.

A kortárs költőket, persze, össze lehet hasonlítani a már nem élő klasszikusokkal, de pont annyira, amennyire meg is lehet különböztetni őket. Mert nincs két egyforma költő, ahogy azonos megfogalmazás, vagy teljesen ugyanolyan nézőpont sem.

Az élő költőkkel találkozni óriási lehetőség, mert még megvan az esélyünk kérdezni őket: a verseikről, az életükről, a gondolataikról. Csak néhány név: Juhász Ferenc, Kányádi Sándor, Tandori Dezső, Buda Ferenc, Tóth Krisztina, Parti Nagy Lajos, Mezey Katalin, Kukorelly Endre, Erdős Virág, Varró Dániel... Egymás mellett is olyanok, mint egy virágoskert: nincs két egyforma szín, ugyanakkor együtt is fogyaszthatjuk őket, mint az összeolvadt sokgombócos fagyit. A finomságuk, különlegességük abban rejlik, hogy nincs mit rajtuk megmagyarázni, mert az empátia és a közös gondolkodás mentén magukért beszélnek. És értünk...

KM-SZA