Jegyzet: Min múlik?

Szülőként kit nem gyötört még a kínzó gondolat, hogy vajon képesek vagyunk-e mindig, minden körülmények között megvédeni legféltettebb kincsünket a rá leselkedő veszélyektől? Egyáltalán mi magunk fel vagyunk-e vértezve minden tudással, képességgel, hogy időben észrevegyük a közelgő veszedelmet? S, ha a tudás meg is lenne, jól időzítünk-e, hogy az éppen időben befészkelje magát gyermekünk fejecskéjébe? Racskó Tibor jegyzete.

Kisfiam három éves éppen. Néhány hete bölcsi után - míg anyuci bokros teendőit intézte - elmentünk Sóstóra gombát szedni. Megmutattam neki, hogy mire „vadászunk”. Hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a „feladatba”. Aki látott már gyermeket önfeledten örülni, az el tudja képzelni milyen volt csemetém arca, amikor megtalálta első saját őzlábgombáját. Azt a büszkeséget, ahogy kezében a hatalmas kalapú erdőlakóval kifelé masírozott az akácosból, le sem lehet írni. Én meg csak néztem, és hihetetlenül boldog voltam.

Eltelt néhány hét. Egy belvárosi játszótéren töltöttük a délelőttöt. Egyszer csak rohan felém a kisfiam. „Apuci deje! Gomba, gomba!” Hát hogyne mentem volna megnézni az új felfedezést? A mesekönyvekben oly sokszor látott, gyönyörű piros kalapos mosolygott ki az avar alól. Egy légyölő galóca. Mellette pár lépéssel számos párducgalóca. Elöntött a rettenet.

Hiszen hiába tudja már, hogy nem szabad hozzáérni semmihez, amit nem ismerünk, de vajon gyermeki agyacskájában mi az erősebb? A mesék ártatlannak ábrázolt szép színes gombája iránti vonzalom, vagy a betáplált információ? Min múlik, hogy ott hagyja, vagy elkezd vele játszani? Nincs válaszom. És ahogy nő a kisfiam, úgy a veszélyek is gomba mód szaporodnak.

Racskó Tibor