Vendégjegyzet: Ezt a zászlót soha nem érintette az ellenség keze

165 évvel ezelőtt, 1848. szeptember 10-én esküre és zászlószentelésre sorakozott fel Szabolcs vármegye székhelyén, Nagykálló főterén a haza védelmére szervezett Szabolcs vármegyei önkéntes nemzetőrzászlóalj. Bene János jegyzete.Parancsnokuk, a nyírmadai Patay István őrnagy néhány nappal korábban kérte fel a vármegye főispánja, gróf Dégenfeld Imre hitvesét, Beck Paulinát, hogy vállalja el a zászlóanyaságot és adományozzon zászlót a csapatnak. Az idő rövidsége miatt Dégenfeldné egyszerű, piros-fehér-zöld zászlót varrt és két, fehér selyem szalagra, ónflitterekkel a következő feliratokat hímezte: „Győzni vagy halni Szabolcs a hazáért 1848. sept." A szalagokkal feldíszített zászlót vette át az eskütétel után Patay őrnagy, s ezen zászló alatt vonult el a zászlóalj a Dunántúlra, majd a Muraközbe, ahol 1848 október-novemberében az országra törő horvát határőrök ellen harcolt dicsőséggel.

Azokban a napokban, pontosabban 1848. október 30-án a zászlóalj rendes honvédzászlóaljjá alakult, s a 48. hadrendi számot kapta, de megtartotta a „szabolcsi" előnevét is. Ekkor látták el a tisztikart és a legénységet szabályszerű honvéd egyenruházattal és fegyverzettel. A zászlótól azonban nem váltak meg! A szabolcsi 48. honvédzászlóalj volt az egyetlen alakulat a honvéd gyalogság sorában, amelyik nem vette át a hadügyminisztérium által kiadott szabályszerű hadizászlót, hanem továbbra is a régi csapatzászlóját vitte a harcba. Ez a zászló azután fenn lobogott a győztes és vesztes csatákban: 1848. december 31-én Mórnál, amikor a szabolcsiak helytállása mentette meg a honvédsereget a pusztulástól, majd 1849 elején a Tisza mentén vívott harcokban.

Ott lobogott a zászló a győztes tavaszi hadjárat isaszegi csatájában, ahol az új parancsnok, a gávai Rakovszky Sámuel őrnagy vitte szuronyrohamra a szabolcsiakat. Bátorságukat, helytállásukat másnap a gödöllői kastély parkjában, amikor elvonultak Kossuth Lajos és a parancsnoki kar előtt, Damjanich tábornok a zászlóaljhoz lovagolva külön is megköszönte.

Ott lobogott a zászló 1849 májusában a budai vár ellen induló ostromseregben, majd nyáron a Csallóközben vívott harcokban is.

1849. július elejétől Komárom térségében látjuk viszont a szabolcsiakat. A július 2-iki, a monostori sáncok ellen intézett elsöprő szuronyrohamuk után a főparancsnok, Görgei Artúr napiparancsban emelte ki a zászlóalj vitézségét, s a zászlót, mint a legénység kollektív hősiességének megtestesítőjét a III. osztályú katonai érdemrenddel tüntette ki. Ezt a díszítést Klapka tábornok, Komárom védőinek parancsnoka 1849. augusztus 8-án Győrben, egy sikeres ellentámadás után végezte el, a visszaemlékezések szerint a zászlón a legnagyobb golyó ütötte lyuk mellé tűzte fel a vitézségi érmet a felsorakozott sereg előtt.

A már a kemecsei Mikecz Tamás őrnagy parancsnoksága alatt álló zászlóalj Komáromban tette le a fegyvert 1848. október elején, de a zászlót nem adták át! A tisztikar közös akaratával levették rúdjáról a kitüntetett zászlót, Rakovszky ezredes testére csavarva csempészte haza Gávára, majd a zászlóalj legfiatalabb tisztje, a kemecsei Krasznay Péter hadnagy 1849 őszén visszavitte azt Nyírbaktára és átadta Dégenfeldnének.

A derék asszony e szent ereklyét az önkényuralom idején a nyírbaktai kastélyban rejtegette, majd 1868-ban leánya adta át az akkor megalakult Szabolcs Vármegyei Honvédegyletnek. Az egylet megszűnése után a zászló előbb a vármegyei levéltárba, majd a múzeumba került, ahol napjainkban is őrizzük.

- Bene János -