Delft látképe

2020.09.28. 13:32

Mostantól egyedül lehet megcsodálni Vermeer világhírű festményét

Egyedül tekinthetik meg Johannes Vermeer (1632-1675) holland festő Delft látképe című alkotását a hágai Mauritshuis látogatói.

Forrás: Shutterstock

A világhírű kép előtt általában tömegnyi ember áll, szombattól azonban bárki eltölthet egyedül tíz percet a festménnyel. Az érdeklődők online foglalhatnak időpontot és tíz percen keresztül egyedül vagy legfeljebb három másik emberrel együtt nézhetik a képet.

Vermeer 1660-ban festette meg szülővárosát. Az alkotáson reggeli fényben látható Delft, felette a drámai, felhős égbolt. A nap fénye visszaverődik a háztetőkön és a templom tornyán, az épületek homlokzata tükröződik a vízben.

Az alkotás elsősorban különleges fényeffektjei miatt vált világhírűvé. A kép általában a múzeum egyik termében, Vermeer másik remekműve, a Leány gyöngy fülbevalóval című festménnyel szemben lóg. Január 3-ig azonban a Delft látképe egy külön erre berendezett teremben kap helyet szinte teljesen ideális körülmények között. A kívülről érkező zajokat teljesen kizárják.

A Mauritshuis hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik holland és flamand régi mesterek munkáiból.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!