Megvannak az irodalmi Nobel-díj nyertesei

A testület az Olga Tokarczuknak odaítélt Nobel-díj indoklásában az 57 éves író

„narratív képzeletét” emelte ki, „amely mindent felölelő szenvedéllyel ábrázolja a határok átlépését mint életformát”.

Olga Tokarczuk egyik legsikeresebb regénye az Őskor és más idők, amely 1996-os megjelenésekor egy csapásra nemzedéke legkiemelkedőbb írójává tette az írót Lengyelországban, és azóta sok nyelvre lefordították.

„Tény, hogy az Őskor a legsikeresebb könyvem. Egyszerű a nyelvezete, könnyen olvasható, nem kíván nagy erőfeszítést az olvasótól. Nagy időintervallumot fog át, az első világháborútól a Szolidaritásig. Családtörténet, saga, de egyidejűleg mágikus, meseszerűen megírt könyv. Egyszerűen tetszik az olvasóknak. Lengyelországi sikere azon is lemérhető, hogy kötelező olvasmány a líceumok humán osztályaiban, érettségi tétel. Ez egyrészt jó dolog, mert ott van az iskolai könyvtárakban, másrészt viszont nem, mert a gyerekek utálják a kötelező olvasmányokat” – mondta egy 2011-es interjújában Olga Tokarczuk, hozzátéve, hogy azóta elvetette ezt a mitologikus, meseszerű stílust, jóval realisztikusabban ír, az aktuális világgal összefüggésben.

Tokarczukot mégis a lengyel „mágikus realizmus”, a „mitikus próza” fő képviselőjének tartják.

A pszichológus végzettségű és sokáig terapeutaként dolgozó írónő műveiben kimutatható Carl Jung és Sigmund Freud hatása.

Rendszerint túllép a regény műfaji keretein, prózája töredékes, esszészerű, a cselekmény több szálon és különböző szinteken bonyolódik. Egyformán népszerű az olvasóközönség és a kritikusok körében.

Első önálló könyve egy verseskötet volt, amely 1989-ben jelent meg. Hosszabb szünet után prózai munkákkal folytatta. Az őskönyv nyomában 1993-ban látott napvilágot. Allegorikus regény, a 18. századi Franciaországban játszódik, és azt jelképezi, hogyan próbálták megtalálni az emberek az Abszolút Igazságot. Átütő sikere, a Nappali ház, éjjeli ház című regénye választott falujáról szól. Ezután hagyott fel polgári foglalkozásával, azóta minden idejét az irodalomnak szenteli.

Számos lengyel és külföldi irodalmi díj, köztük a Nemzetközi Man Booker-díj birtokosa. Több művét is dramatizálták, megfilmesítették.

A 2019-es díj

A 76 éves Peter Handkét, a német nyelvterület egyik legismertebb és legellentmondásosabbnak tartott szerzőjét nagyhatású munkásságáért ismerték el, amely

nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát.

Handke 1961-től a Grazi Egyetemen jogot hallgatott, ebben az időben csatlakozott a Grazer Gruppe (Grazi Csoport) elnevezésű irodalmi körhöz, amelynek tagja volt a ma már szintén Nobel-díjas Elfriede Jelinek is. 1965-ben félbehagyta tanulmányait, azóta csak az írásnak – és az írásból – él. Lakhelye többször is változott Németország, Ausztria és Franciaország között, 1990 óta Párizs mellett él.

Az irodalmi életbe 1966-ban a Közönséggyalázás című darabjával robbant be. 1967-ben született A házaló című regénye, vagy inkább avantgárd kísérleti szövege. Kaspar című 1968-os drámája, amelyet az író maga „beszédkínvallatásnak” nevezett, a rejtélyes talált gyermek, Kaspar Hauser történetén keresztül az egyéniségét vesztett emberről, a nyelv iránti bizalmatlanságról szól. 1970-ben jelent meg A kapus félelme a tizenegyesnél című kötete, amelynek kisregényeiben Handke a mindennapi világ újrafelfedezésére és újraértékelésére tesz kísérletet. Ebből a műből forgatta első játékfilmjét Wim Wenders német filmrendező. 1971-ben anyja öngyilkosságot követett el, ebből a tragikus élményből, a tisztázás, megértés folyamatából született meg a Vágy nélkül, boldogtalan című kisregénye.

A hetvenes években az „új bensőségesség” híve lett, A rövid levél és a hosszú búcsú (1972) az én, a világ és az önmegtalálás viszonyát feszegeti, a Lassú hazatérés-tetralógia pedig önéletrajzi önreflexió. 1986-os sajátos felépítésű regénye Az ismétlés, amely lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról.

Handke azóta is folyamatosan publikál, sajátos nyelvezetű és változatos formájú művei megosztják az olvasókat és kritikusokat. Számos hangjáték és dráma is fűződik Handke nevéhez, továbbá a világ leghosszabb némajátéka, Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról.

A legrangosabb irodalmi díj mellé 9 millió svéd korona (276 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Az irodalmi Nobel-díjat 1901 óta most 111. alkalommal ítélték oda. Hét alkalommal – 1914-ben, 1918-ban, 1935-ben, valamint 1940-1943 között – nem osztották ki, 2018-ban pedig az akadémiát megrázó szexuális zaklatási és kiszivárogtatási botrány miatt elhalasztották a díj átadását. A mostani díjazottakkal együtt 116-an kapták meg a kitüntetést, mivel négy alkalommal (1904-ben a francia Frédéric Mistral és a spanyol José Echegaray, 1917-ben a dán Henrik Pontoppidan és Karl Gjellerup, 1966-ban az izraeli Smuél Joszéf Agnon és a német Nelly Sachs, 1974-ben a svéd Harry Martinson és Eyvind Johnson) megosztva részesültek az elismerésben.

Érdekességek

Az irodalmi Nobel-díj birtokosainak átlagéletkora 65 év. A legfiatalabban, 41 évesen az angol Rudyard Kipling (1907), a legidősebben, 88 évesen a brit Doris Lessing (2007) kapta meg a díjat.

A kitüntetettek közül mindössze kilencen vannak, akiket 50 éves koruknál fiatalabban ismert el a Svéd Akadémia.

A legidősebb élő kitüntetett az 1931-ben született Alice Munro kanadai írónő, aki 2013-ban kapta meg a díjat, amelynek történetében ő az egyetlen, aki csak novellát írt.

A díjazottak 25 nyelven alkottak, a legtöbben angolul (29), franciául (14), németül (13) és spanyolul (11). Hárman két nyelven is írtak: Rabindranath Tagore bengáli és angol, Samuel Beckett francia és angol, Joszif Brodszkij orosz és angol nyelven. A díjazottak között mindössze 15 a nő, először a svéd Selma Lagerlöf 1909-ben, legutóbb, Olga Tokarczuk mostani elismerése előtt, 2015-ben a fehérorosz Szvetlana Alekszijevics kapta meg a kitüntetést.

A kitüntetést két író nem vette át. Borisz Paszternak 1958-ban elfogadta, de aztán a szovjet hatóságok nyomására, szándéka ellenére vissza kellett utasítsa a díjat. 1964-ben a francia Jean-Paul Sartre nem vette át a kitüntetést, mert minden hivatalos elismerést elutasított. Halála után egy író kapta meg a díjat, 1931-ben a svéd Erik Axel Karlfeldt. (A Nobel-díj 1974 óta már nem adható posztumusz.)

A díjazottak sorában a legmeglepőbb Sir Winston Churchill brit miniszterelnök neve, akit 1953-ban Nobel-békedíjra is jelöltek, de végül az irodalmi Nobel-díjat nyerte el. Nagy meglepetést váltott ki Bob Dylan amerikai énekes-dalszerző 2016-os Nobel-díja is, amely nagy vitát kavart.

Az eddigi egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas a 2016-ban elhunyt Kertész Imre, aki 2002-ben részesült a kitüntetésben, az indoklás szerint írói munkásságával „az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.

Borítókép: a 2018-as irodalmi Nobel-díjat most Olga Tokarczuk vehette át