Krimi

2023.10.30. 11:54

A nyolcadikról zuhantak a liftakna mélyére: legalább három ember meghalt egy hamburgi építkezésen

Legkevesebb három építőmunkás életét vesztette Hamburg egyik legnagyobb építkezésén hétfőn reggel, mert leomlott az állványzat egy liftaknában.

MW

Fotó: MTI/AP/DPA/Bodo Marks

Az első jelentések még öt halottról szóltak, később a tűzoltóság ezt úgy pontosította, hogy három ember vesztette életét, egy sérültet válságos állapotban szállítottak kórházba, több embert pedig még keresnek.

A tűzoltóság tájékoztatása szerint a munkások a nyolcadik emeletről zuhantak az állványzattal együtt egy liftakna legmélyére. A törmelék az alagsortól a második emeletig ér, ami nagyon megnehezíti a mentést.

Mintegy hetvenen dolgoznak a törmelékek alatt rekedt emberek kimentésén. A tűzoltóság nem bocsátkozott találgatásokba a baleset okát illetően, a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket. A mentésben dolgozók és a szemtanúk támogatására lelki tanácsadók érkeztek a helyszínre, és megalakult egy válságintervenciós stáb is.

A baleset a rekonstrukció alatt álló egykori kikötő területén, HafenCity negyedben történt, az Überseequartier nevű építkezésen, ahol lakó- és irodaházak, vendéglátóipari és bevásárlóközpont, új hajóterminál létesül Németország második legnagyobb városának egyik legnagyobb építési projektje keretében.

 


Borítókép: illusztráció

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!