Jegyzet: Máglya

A máglya fénye amúgy most holt tereket, elhagyott csarnokok falait, betört ablakait világította be. Mindez még így, romjaiban is valami, mondanám: lenyűgöző, amíg teljesen az enyészeté nem lesz.

Mennyi idő alatt bomlik le egy gyáróriás

Ezt felfogni, erre alkalmatlan az emberi képzelet. Inkább csak azt, és azt is csak a sejtés bizonytalanságával, hogy egyébként valami ilyesmi történhet és talán történik is.

A valóság a fogalmi gondolkodás előtt jár, felülírja azt. Hiszen nem tagadható, hogy egy gyár rendeltetésszerű használata az is, ha kortárs alkotók (mostoha ipari örökség voltában) a művészet részeként értelmezik, dokumentálják. Rendeltetésszerű használat, hogy rókák lakják be, hogy a munka zaját a természet csendje veszi át: messziről meghallani a biztonsági őrök cipőjének koppanását. És ki tudja, mi még a rendeltetése, ha lehet egyáltalán.

A művészet a társadalom szempontjából is értékeli a jelent

Az átalakulást a kiüresedés állapotában mutatja. Túl nagy a keret a kevéske termeléshez, túl sok embert retusált a képből a változás. Amit nem látunk, az hiányzik is. Nincs itt.

A művészet a gazdaság szempontjából nem értékeli a jelent, meghaladja a lehetőségeit: szerintem hiteltelen is lenne, ha itt és most valamire azt mondaná, hogy szükségszerű és lehetséges. Ez a piac dolga, vagy a politikáé. Esetleg mind a kettőé.

Figyeljük a híreket: a piac magától nem kínál annyi munkát, amennyit a politika ígéretéből az emberek kikövetkeztettek. A politikát pedig nemcsak az ígéretei szorítják, de a helyzet is. Alakulóban a hatalom közmunkaprogramja, talán százezer embert foglalkoztatnának már jövőre például stadionépítéseken, ha kell, otthonaiktól nagy távolságban, nyugdíjból visszahívott egykori egyenruhások felügyelete mellett. Ez olyan információ, amelyet ma még ötletnek is alig nevezhetünk: sem a forrása, sem a cáfolata nem túl meggyőző.

A stadion persze fontos, jelképnek is van olyan erős, és még ősibb is, mint a gyár. Hanem azzal kapcsolatban kétségeim vannak, meggyőzhető-e a sokaság róla: éppen a stadionépítéssel kell és érdemes a közjót szolgálni.

Vannak persze közgazdasági iskolák, amelyek azt tanítják, hogy a munka: kényszer. Ez önálló gondolatként tiszteletet érdemel, akkor is, ha nem vagyunk meggyőzve az igazságáról. A munkának nem kizárólag a társadalom szempontjából lehet oka és értelme, de annak kellene lennie a munkás ember szempontjából is. Az ember hajlik rá, hogy bármiben az értelmet keresse. Ettől és ezért ember: elhelyezi magát a világban.

Bujdos Attila