Vujity Tvrtko a búcsúra készül

Életünk meghatározó pillanatairól szívesen mesélünk másoknak, hiszen ezek az emlékek alakítják a személyiségünket, a világról, az emberekről alkotott képünket. Mindenkinek van legalább egy olyan története, amit szájtátva hallgat, akinek csak elmondja. Vujity Tvrtkónak több is van, ezek közül néhányat a nyírmadai közönséggel is megosztott.

Óriási felelősség

– Húsz évvel ezelőtt felkértek, hogy tartsak előadást valahol a könyvtári napokon. Terike, a könyvtáros azt mondta, a terembe hatvanan–nyolcva­nan férnek be, ehhez képest négyszáz emberrel találtam szembe magam, nekem meg fogalmam sem volt, hogy mit kell csinálni a színpadon. Megrendítően jó érzés volt, hogy ennyien kíváncsiak rám, de egy kicsit szégyelltem magam a tapasztalatlanságom miatt. Így született meg a Túl minden határon est, ami folyamatosan változik attól függően, hogy merre járok, milyen élményekkel térek haza.

Nyírmadán, ahol az elmúlt időszakban többször is megfordult a Csernobilról szóló új dokumentumfilm forgatása során, dupla telt ház fogadta.

– Hihetetlen azzal szembesülni, hogy a két időpont ellenére sem fért be minden érdeklődő. Óriási felelősség ennyi ember elé kiállni, és minél nagyobb szeretettel várnak, annál nagyobb bennem az alázat, hiszen tudom, hogy minden alkalommal fel kell vinnem a közönséget a Himalája csúcsára.

Nos, nem kellett a színházteremben ülőket sokat noszogatni. Azonnal ráhangolódtak az előadóra, s hol nevetve, hol a szinte tapintható csendben, könnyeikkel küszködve hallgatták a történeteket idegen kultúrákról, leleményességről, tragédiákról, küzdelmekről és felszabadulásról. A két előadás közötti szűk fél órában pedig Tvrtko dedikált, fotózkodott, mindenkivel váltott néhány mondatot. Özönlöttek a kérdések a sapkájától Csernobilig, de mint elmondta, nem bánja, mert a közönség érdeklődése és szeretete viszi előre.

– Amióta hazajöttem, minden Csernobilról szól, természetes, hogy most erről kérdeznek a leggyakrabban. Szívesen válaszolok, ahogy soha nem utasítom vissza a közös fotót sem, mert tudom, hogy annak, aki ott áll mellettem akkor, örömet szerzek azzal, hogy hazaviheti a képet.

Állva tapsolták meg az orvost

„Tedd a képernyőre a kezed, küldöm az energiát!” – sokaknak ez ugrik be elsőként, ha azt hallják, motivációs előadás, pedig…

– Ahogy a celeb szót lejáratták, pedig egyszerűen ismert embert jelent, ahogy a bulvár pejoratív fogalom lett, holott csak egy oldott megvalósítási forma, úgy nagyon sokan a motivációs előadásra is hasonlóan tekintenek, pedig Amerikában nagy kultúrája van. Nem akarom azt mondani, hogy a Túl minden határon motivációs előadás, maximum egy előadás, ami motiválhat embereket. Volt egy hölgy, Katalin, aki korábban minden fogyókúrájába belebukott, több mint 160 kiló volt, amikor találkoztunk. Azt mondta, hogy az az este megváltoztatta az életét, leadta a testsúlya felét, ma hegyet mászik, úszik, aktív és boldog életet él. Gabriella családon belüli erőszak áldozata volt, az előadásom után három hónappal kaptam tőle egy levelet, amiben megírta, hogy lefutotta a zágrábi maratont. Szöllősy Tibor bará­tom­­nak – aki az egyik legnagyobb hétköznapi hősöm és példaképem – az volt az álma, hogy elhozzam Nyírmadára az estet. Állva tapsolták meg ezt az embert, a nyugdíjas ideggyógyászt, aki megjárta Csernobilt. Nem tartom magam motivációs előadónak; mesélek, és örülök, ha ezek a történetek hatnak másokra.

Trianoni évforduló

Tvrtko közösségi oldalán június 1-jéig közel negyven meghirdetett eseményről olvashatunk, ezek jelentős része a Túl minden határon. Nem lehet azonban elmenni szó nélkül a helyszínek mögé beszúrt megjegyzések mellett: a búcsú. Amikor rákérdeztünk, nagyon sejtelmes és szűkszavú választ kaptunk. – A búcsú az búcsú, nem szeretnék erről többet mondani, június 25-én minden kiderül.

Ami publikus, hogy már dolgoznak a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára készülő anyagon. – Szerencsés vagyok, hiszen stábommal – miután hosszú kutatómunkával megtaláltuk egy francia kisváros páncéltermében – 2016-ban egyedüliként láttuk ennek az eredeti példányát. Úgy gondolom, erről a sorstragédiáról tárgyszerűen, tényszerűen és szélsőségektől mentesen, más népeket nem megbántva, önérzetükben nem megsértve kell megemlékezni.

CsA