„A diákjaink révén jutunk messzebbre”

Kisvárda - Interjú dr. Koncz Gábor Bonis Bona és Pro Progressio-díjas biológia-környezettan szakos tanárral, kutatóval.

Dr. Koncz Gábor, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium biológia-környezettan tanára kiemelkedő sikereket ér el tanítványaival a hazai és a nemzetközi versenyeken, s fiatal kora ellenére komoly szakmai díjakat tudhat a magáénak.

Mikor határozta el, hogy természettudományokkal akar foglalkozni?

KONCZ GÁBOR: Már a gimnáziumban észrevettem, hogy a biológia a fő profilom, ezért eldöntöttem, hogy ezen a területen folytatom a tanulmányaimat. Jelentkeztem a Debreceni Egyetem biológia-környezettan szakára, majd ezzel párhuzamosan felvettem a biológus-ökológus kutató szakot is. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy szeretnék-e tanítani vagy sem, végül azonban rájöttem, hogy azt a pluszt, ami a kutatásból hiányzik, a tanításban találom meg. Sikerült is mindkettőt összehozni: a gimnáziumban a diákjaimmal közösen végzünk kutatómunkát.

Mi érdekli a ma kutató diákokat?

KONCZ GÁBOR: Az őszi szünetben négy tanítványommal Debrecenben jártunk, ahol mindenki a saját témájában végzett egyetemi szintű kutatásokat: vizsgáltuk a cianobaktériumok (zöldes kék moszatok) toxinjainak hatását; leukémiás mintákat tanulmányoztunk, hogy megtudjuk, mi áll a beteg genetikai hátterében; kukoricanövény szilíciumtartalmát mértük, ami az aszálytűrés miatt fontos (minél magasabb a szilíciumtartalmuk, annál ellenállóbak). A Nyíregyházi Főiskolán pedig avarmanipulációs kísérleteken keresztül a klímaváltozás hatásait modelleztük. Ezekhez a kutatásokhoz a kapcsolatokat mi biztosítjuk. Egyelőre még a témavezetőikkel beszélnek meg mindent, de a majdani konferenciákra való felkészülésben már Tóth Szilvia tanárnővel közösen készítjük fel a diákokat.

A munkája során fontosnak tartja a diákok támogatását. Ennek mi az oka?

KONCZ GÁBOR: Minden embernek van egy-két meghatározó tanár az életében. Az én esetemben a gimnáziumi matematika tanárom az. Magánórákon foglalkozott velem, neki köszönhetem a magabiztosságom és talpraesettségem, amit most én is próbálok a gyerekeknek átadni: azt szeretném, ha bíznának magukban és mennének előre, mert így működik a világ. Az egyetem sok esetben kész tudóst kér, ezért nekünk már a középiskolában igen magas szinten kell tanítanunk őket, amit gyakran igényelnek is. Persze, soha senkire nem kényszerítünk rá semmit, sőt, néha nekünk kell visszafognunk a lelkesebb diákokat. Mindenhonnan azt halljuk, hogy a természettudományokat népszerűsíteni kell. Úgy gondolom, minden diáknak megvan a maga profilja: van, aki a kutatásban, mások a tesztes versenyeken teljesítenek jobban. Az a fontos, hogy megtaláljuk közösen azt, amiben kiemelkedőek lehetnek. Sokszor megfeledkeznek az útmutatásról, ahogy a pedagógus életpálya-modellnél is, hogy heti 26 kötelező óra mellett milyen sok időt emészt fel a tehetséggondozás. Nekem könnyű, mert még nincs családom, de kötöttebb életvitel mellett nem tudom, hogy lehet-e ezt majd ugyanilyen szinten művelni.

Önnek kiemelkedően fontos, hogy sok időt töltsön a tanítványaival. Huszonkilenc éves, gondolom, könnyen megtalálja a közös hangot a diákokkal.

KONCZ GÁBOR: Igen, hatalmas előny, hogy fiatal vagyok és máshogy tudok még hozzájuk szólni, pedig már ahhoz képest is jelentősen megváltozott sok minden, amikor én voltam középiskolás. Az intézmények többsége belátta, hogy új hangokra van szükség, akik képesek arra, hogy megértsék a gyerekeket, közösen gondolkodjanak velük, így érve el jó eredményeket.

Talán éppen ennek a szemléletmódnak az eredménye a tavasszal elnyert Bonis Bona – Kiváló tehetségsegítő díja.

KONCZ GÁBOR: Szerencsés helyzetben vagyok, mert odafigyelnek arra, amit csinálok. A Bonis Bonára jelölik a pedagógusokat, a Nemzeti Tehetséggondozó Tanács pedig többek között a szakmai önéletrajz és a publikációk alapján kiválasztja, hogy kik kapják a díjat. Az országban összesen 430 pedagógus vehette át az elismerést, s én is köztük lehettem a tehetséggondozó kategóriában. Ott is éreztem, hogy milyen fiatal vagyok, ezért is örülök neki annyira, mert nem a kor alapján ítélik oda, hanem a valódi teljesítményt díjazzák, ez pedig nagyon motiváló. El kell mondanom, hogy amit a középiskolásokkal a kutatások, versenyek során elérek, azt a kolléganőmmel, Tóth Szilviával közösen teszem, hiszen mindenen együtt dolgozunk, így az elismerések is közösek.

Milyen érzés volt átvenni a Bonis Bona-díjat?

KONCZ GÁBOR: Nagyon felemelő. Soha az előtt nem jártam még a Nemzeti Színházban. Ugyanarra gondoltam, mint amikor az országos versenyekről hozunk haza dobogós díjakat: mindig eszembe jut, hogy honnan jövünk, hogy a keleti csücsökben milyenek a körülmények, a kis laborunk, és mennyit dolgoztunk ezért, és hogy ezzel a munkával el lehet jutni Indonéziába, Szibériába. Ez pedig hatalmas büszkeség. Természetesen az is eszembe jutott, amiről általában nem beszélek, hogy én honnan indultam. Szóval mind messziről jövünk, és a diákjaink révén jutunk még messzebbre.

Október 9-én a Budapesti Műszaki Egyetemen tizedmagával vehette át a Pro Progressio-díjat.

KONCZ GÁBOR: Ez egy más típusú díj, amit a természettudományokkal foglalkozó pedagógusoknak adnak. Ebben az a szép, hogy eddig egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tanár kapta meg, Kisvárdáról pedig még senki. A Pro Progressio egy személyesebb, szűkebb körű elismerés, sokkal meghittebb, mint a Bonis Bona. Jobban koncentrál a tanárra, elmondhatjuk, mivel foglalkozunk, milyen eredményeket értünk el.

Nemrég volt az első Természettudományi Oktatási Szakkiállítás, ahonnan szintén nem jöttek el üres kézzel...

KONCZ GÁBOR: Valóban, a Természettudományi Szakkiállításon Tóth Szilvia tanárnővel a bemutatóóráinkból készült poszterekért kaptunk díjat.

Mik a tervei a jövőben?

KONCZ GÁBOR: Ahol csak lehet, pályázunk. A legfontosabb, hogy most épül egy új, korszerű laboratórium az iskolában, valamint részt veszünk az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján Ukrajnában, ahonnan eddig még nem sikerült éremmel hazatérni, de remélem, az idén komoly eredményeket hozunk. Persze, ez nem csak rajtunk múlik, a szülők segítségét nem tudjuk elégszer megköszönni. Fontos, hogy a gyerekek mögött legyen egy biztos háttér. Ha a szülők rábólintanak például arra, hogy a diák az őszi szünetben nem otthon pihen, hanem Debrecenben kutat, az sokat számít. Ha nem tudnák finanszírozni a diákok ilyen irányú ambícióit – miben mi is segítünk utazási és szállásköltséggel – vagy ha nem engednék el őket a külföldi versenyekre, konferenciákra, akkor nem tudnánk sikereket elérni.

Mit csinál, ha nem tehetségeket gondoz?

KONCZ GÁBOR: Az idén a doktori disszertációmat védtem meg, nappal tanítottam, éjjel azt írtam. A szüleimmel élek Tiszamogyoróson, az ukrán határ mentén, a családunk mezőgazdasággal foglalkozik. Szeretem ezt a környezetet, ebben nőttem fel, ezt szoktam meg, teljesen kikapcsol ez a miliő. Édesanyám és édesapám sokat segítenek, mindig is partnerek voltak abban, amit csinálok. Még most is van olyan, hogy édesapámmal megyek egy-egy szakmai útra. Édesanyám és a húgom szintén pedagógusok. A kutatás és a tanítás mellett a biológia szakmódszertana foglalkoztat. Az elmúlt években sokat tanultam a diákjaimtól: bemegyek az órákra szakmailag felvértezve, elmondom az aznapi anyagot, aztán kiderül, hogy van egy sokkal egyszerűbb módja is annak, hogy ezt megértsék. Főként kreativitásban lehet a legtöbbet tanulni tőlük. Kifejezetten kérem, hogy miután elmagyarázok például egy bonyolult biokémiai folyamatot, mondják el, hogyan értenék meg jobban, mit hagyjak ki, hogy világosabb legyen, és számtalan jó ötletük van. Ezzel ők maguk is segítik a saját módszertanukat megírni.

Ez ilyen egyszerű?

KONCZ GÁBOR:Természetesen nem. Mindig vannak kisebb harcok... hetente teszem fel magamnak a kérdést, hogy kell-e ez nekem. De egy valamit már régen megtanultam a gyerekektől: az ilyen harcoktól diák a diák. Ahogy nekem, neki is lehet rossz napja, és néha csak úgy tanulja meg a dolgokat, ha közben konfrontálódunk.

KM-CSA