A szerencse kormos követei Kisvárdán

Kisvárda - Nem véletlen, hogy a szerencsét, bőséget, boldogságot kívánó újévi naptárak és képeslapok is gyakran ábrázolnak kéményseprőket, holott ma már egyre ritkábban találkozunk velük.Ami pedig még ennél is nagyobb baj, hogy ritkábban hívjuk őket kéményt takarítani is, pedig a tüzelő minőségére sokkal kevésbé ügyelünk, mint nagyapáink, akik egész nyáron gondosan szárították a sparheltbe, kályhába való fát. Ebből aztán nem keletkezett annyi korom, mint a nedves tűzifából, szénből, háztartási hulladékból, tehát annyi lerakódás sem – mégis ügyeltek arra, hogy évente többször is kitisztíttassák a kéményeket.

Természetesen többfajta magyarázata is létezik a babona eredetének. Az egyik szerint például úgy keletkezhetett, hogy amikor a fiatal lányok találkoztak a fekete füstfaragóval, utána mindig azt mondták, hogy "szerencsém volt, mert nem kormozott össze". Egyfajta elképzelés szerint ebből a mondókából a mai korra csak az maradt meg, hogy "szerencsém lesz, hiszen találkoztam egy kéményseprővel".

Ám a legvalószínűbb története a hiedelem kialakulásának mégis csak az, hogy azért hoz szerencsét a kéményseprővel való találkozás, mert régen azoknál a házaknál, ahova mentek, nem fordult elő a tüzelésből eredő tragédia, nem égett le a ház.

Az új esztendőben is – az eddigi hagyományokhoz hűen – Kisvárda Polgármesteri Hivatalát is megtisztelték jelenlétükkel a kéményseprők megyei képviselői. A cilinderes, drótkefés úriemberek láttán bizony kapkodtak gombjaik után a városlakók és a hivatal dolgozói is. Hiszen – a babona alapján – ha kéményseprőt látunk gyorsan valamiféle gombot kell keresnünk a ruházatunkon, s ha azt jól megcsavargatjuk, közben pedig le sem vesszük a szemünket a - lehetőleg kormos képű – szerencsehozóról, akkor szerencsénk lesz. Sőt, még szerencsésebb, ha magának a kéményseprőnek a gombját csavargatjuk meg.

Leleszi Tibor polgármester örömmel fogadta már jól ismert, különleges vendégeit, akik jókívánságaikkal, szerencsét hozó jelenlétükkel sikeres, eredményes esztendőt kívántak a város első emberének és általa a város valamennyi lakójának. Valkó László, a Kéményseprőipari Kt. ügyvezetője, Fehér István, a Carbon Szaksz Bt. kisvárdai, fehérgyarmati és vásárosnaményi térségének vezetője, Simon György, a Thermoszol Kft. ügyvezetője és Kiss Tibor kéményseprőmester nem csak ajándékot hoztak, hanem kaptak is a polgármestertől.

A kéményseprők ruházata és felszerelése nem sokat változott az évszázadok folyamán: ma is fekete, megkötős ujjú daftinruhát, sapkát, fehér szájvédőt viselnek, és létrát, nyírfa seprűt, drótkaparót hordanak magukkal. Csupán a régi fapapucsot váltotta fel a bakancs, valószínűleg azért is, mert ma már kevés az olyan széles kémény, amelybe be lehet mászni. „Régen az ilyen Steiger-kéményekben füstölték a szalonnát, kolbászt; a kéményseprő ha jól végezte a dolgát, kapott is belőle.” - mondta mosolyogva Kiss Tibor, aki azt is elárulta, hogy a kéményseprőnél miért kell, hogy legyen minden esetben újságpapír is. (a vicces, régi idők emlékeit felidéző választ az idősek szívesen elárulják az azt nem tudó olvasónak.)

Ilyenkor, újév után a kéményseprők ajándékot is vittek minden házba, a következő évre szóló falinaptárt. Ez a hagyomány máig is él, a kisvárdai Polgármesteri Hivatal dolgozói is kaptak fali-és kártyanaptárt és pár szerencsét hozó mondatot a mosolygós, elegáns és kivételesen tiszta arcú, kormozatlan újévi kéményseprőktől.

Durucz Gabi