Labdarúgás, Kisvárda Master Good

3 órája

Révész Attila: Akik csereként álltak be, megmutatták, miért nem játszanak

Ha a Szentlőrinc nem nyer ma este, a Kisvárda az első helyen zárja az NB II 10. fordulóját. Révész Attila együttese vasárnap gólgazdag meccsen nyert, a vezetőedző azonban néhány játékosának teljesítményével finoman szólva nem volt kibékülve.

Szon.hu

Révész Attila, a Kisvárda vezetőedzője őszintén értékelt a Gyirmót elleni bajnoki után

Fotó: kisvardafc.hu.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kisvárda Master Good vasárnap parádés első és kevésbé jó második félidőt produkálva végül 6–4-re győzött az NB II-t a forduló előtt vezető Gyirmót ellen. Révész Attila együttese negyedik hazai győzelmét aratta.

Révész Attila, Kisvárda-Gyirmót
A második játékrészben beállók teljesítményével nem volt elégedett Révész Attila
Fotó: kisvardafc.hu.


A tavalyi idényben a Mezőkövesd ellen egyszer már átéltük azt, hogy majdnem kiengedtük a kezünkből egy már megnyerte meccset, most is közel volt ez. Pedig akkor azt hittük, tanultunk belőle, de úgy tűnik, nem eleget – kezdte Révész Attila a Gyirmót elleni bajnoki értékelését. A tapasztalt tréner aztán a pozitív és a negatív dolgokról is nyíltan beszélt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – Az első félidőben egy olyan intenzív játékot mutattunk, amivel megnyugtató előnyre tettünk szert. Szebbnél szebb támadásokat vezettünk és a góljaink is tetszetősek voltak. A második félidő elején ráadásul a hatodikat is megrúgtuk, aztán elkövettük azt a hibát, hogy mindenkinek lehetőséget adtunk, de hát mikor, ha nem 6–1-nél? Azonban látszik, hogy az a filozófia, ami most uralkodik nálunk, mennyire különbözik csapaton belül is, ugyanis az a három csere, akik a félidő közepén érkeztek, megváltoztatták a játék képét. A futballban ugyanis nem elég a labdával jól bánni, sokkal több a labda nélküli periódus, ezek a játékosok pedig a labda nélküli időszakban megmutatták, hogy miért nem játszanak a csapatban – fogalmazott Révész Attila. A Kisvárda vasárnapi győzelme egyben azt is jelenti, hogy a rétköziek átvették a vezetést a bajnokságban

Révész Attila szerint még fejlődni kell

Az alapján ahová a csapat eljutott fejlettségi szinten, kijelenthető, hogy bárki ellen esélyesként léphetünk pályára. Hozzá kell tennem azt is, hogy a taktikánk, a mentalitásunk az ilyen ellenfelek ellen működhet, mint a Gyirmót, amelynek felépített játéka van és valóban játssza a futballt, az NB II-es csapatok 70–80 %-a azonban inkább rombol, velük nehezebb dolgunk van és lesz. A dinamika területén hatalmasat léptünk előre, a játékosok képességeivel párosítva pedig bátran felvállalhatjuk ezt a nagy intenzitású játékot, de természetesen van még hová fejlődni, hosszú még a bajnokság – zárta gondolatait Révész Attila.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában