Kerékpársport, Hrenkó Norbert, Nagy Bendegúz

3 órája

Dobogóra állhatott a nyíregyházi bringás

Hrenkó Norbert (jobbra) a dobogón.

Fotó: Mihály Norbert

A Szeged közeli Algyőn zárult a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) 2024-es Liga Kupa-sorozata. A férfi elit mezőnyre 87 kilométer várt, egy szinte teljesen sík penzum formájában. A rajtvonalnál Hrenkó Norbert és Nagy Bendegúz Mátyás személyeiben két nyíregyházi kerekes is felsorakozott. A viadalt a két vármegyebeli sportolót is foglalkoztató Karcag Cycling kontrollálta, amely a korábbi kétszeres magyar országúti bajnok Filutás Viktor révén végül meg is nyerte a megmérettetést. Hrenkó Norbert az előkelő harmadik helyen zárt, Nagy Bendegúzt sajnos egy defekt hátráltatta, ám így is nagyot melózva segítette hozzá csapatát a kiemelkedő eredményhez.

Remekeltek a nyíregyháziak

– A tízfordulós sorozat utolsó akkordján az volt a célunk, hogy megnyerjük a versenyt, s ezzel biztosítsuk az egyéni és a csapatgyőzelmünket is – mondta el lapunk megkeresésére Hrenkó Norbert. – Filutás Viktor már a verseny elején támadott, mi pedig igyekeztünk kontrollálni a mezőnyt, miközben szereltük a rivális csapatok akcióit. Amikor már Viktor győzelme biztos volt, akkor megpróbáltunk üsszehozni egy sprintfelvezetést, minek a végén én kerültem olyan helyzetbe, hogy a további helyezésért küzdjek. 

– Sajnos az én versenyem egy elsőkerék defekt miatt igencsak nehézre sikeredett – tette hozzá Nagy Bendegúz. – A csapatautó segítségével azonban sikerült visszaérnem a mezőnybe, ahol minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy segítsem a társaim. Jó versenyt futottunk, hiszen megvalósítottuk az elképzeléseinket. 

A nyíregyházi bringásokat foglalkoztató klub a versenysorozat végelszámolásánál is aratott, hiszen az összetettet, valamint a csapatversenyt is megnyerte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában